Késes támadás Hágában: "Allahu akbar" - kiáltotta a merénylő

Vágólapra másolva!
A merénylet délután 14 óra körül történt. A hágai Alkalmazott Tudományok Egyeteme (THUAS) előtt egy férfi megkéselt három embert.
Vágólapra másolva!

A rendőrség lábon lőtte a merénylőt - közölte a Regio15 nevű holland rádió.

Az áldozatok állapotáról és a merénylő kilétéről még nem tudni semmit.

Mindenkit kórházba szállítottak.

A hatóságok lezárták a környéket.

A rendőrség szerint a támadó zavart állapotban van, a kést nem akarta nekik átadni. Végül erővel vették el.

A De Telegraaf és az Algemeen Dagblad című holland lapok értesülése alapján a merénylő azt kiáltotta, hogy:

Ezt a helyszínen lévő járókelők is megerősítették.

Ő lehet a támadó:

A mentősök jelentése szerint az áldozatokat nyakon szúrta az elkövető.

Közben előkerült egy videofelvétel is a késes támadásról.

A rendőrség közölte, hogy

a merénylő 31 éves, és az indítéka egyelőre ismeretlen.

Az egyik sérült 21 éves, a másik 41.

A cikkünk frissül.