Két fiatalt fejbe lőttek, egyet halálra szurkáltak Londonban

Vágólapra másolva!
Fejbelőttek két gyereket Londonban vasárnap éjjel. A két fiút egymás után támadták meg. Pár órával később Lutonban történt késelés, ott egy húszéves férfi meghalt. 
Vágólapra másolva!

London Harrow kerületébe éjjel egy óra után hívták a rendőröket.

Előbb egy tizenöt éves fiút találtak lőtt sebekkel. Két perccel később újabb hívást kaptak, egy másik sérültről. Őt is meglőtték.

A második fiú még az elsőnél is fiatalabb volt, mindössze tizenhárom éves volt. Mindketten fejsérülést szereztek - írja a Sky News.

Mindkét fiút súlyos állapotban vitték kórházba.

Egy szemtanú a történtek után elmondta, hogy

az egyik fiú vérben úszott,

nagyon nagy szerencséje van, hogy túlélte.

A rendőrök úgy gondolják, hogy a két támadás között összefüggés lehet, egyelőre azonban sem a támadó, sem a fegyver nincs meg.

De akkor még nem volt vége az aznapi erőszakhullámnak:

három órával később egy fiatal fiút megkéseltek.

Ő azonnal meghalt.