Visszatért az életbe a kisfiú, amikor már lemondtak róla

2018.05.08. 12:42

Egy 13 éves alabamai kisfiú, aki egy baleset következtében súlyosan megsérült, öntudatlan állapotából akkor tért magához, mikor már le akarták kapcsolni a létfenntartó gépekről.

Trenton McKinley súlyos agysérülést szenvedett, amikor leesett egy utánfutóról. Az utánfutó a balesetben megpördült, és a fiú fejére zuhant - írja a BBC News.

Trenton, amíg nem volt magánál, azt hitte a mennyben vanForrás: Facebook

Az orvosok a szüleinek azt mondták, nem fog már felépülni, és szervei egyeznek öt másik gyerekével, akiknek szüksége lenne az átültetésre.

Egy nappal azelőtt, hogy lekapcsolták volna Trentont a gépekről, ébredezni kezdett. 

A fiú édesanyjának elmondása szerint Trenton több koponyaműtéten esett át, és veseelégtelenség jelentkezett nála, majd a szíve is megállt. A fiú 15 percre halott volt a műtőasztalon, az orvosok azt mondták, már sosem lesz olyan, mint azelőtt.

Az anya elmondta, hogy beleegyezett a szervadományozásba, amikor megtudta, hogy ezzel öt másik gyereken segíthet.

Azonban Trenton hirtelen visszatért, és most egy felépülési szakaszon megy át. Még most is komoly fájdalmai és görcsrohamai vannak, és még egy műtétre lesz szüksége, hogy megfelelően összeillesszék a koponyáját.

Az anyja elmondta, hogy fia állapota ellenére beszél és sétál, olvas, sőt még matekot is tanul.

Trenton az egyik helyi televíziónak azt mondta, amíg eszméletlen volt, azt hitte, hogy a mennyben van.

Egy nagy mezőn sétáltam végig, nincs más magyarázat csak Isten - mondta Trenton.

A család jelenleg a Facebookon gyűjt adományokat, hogy fiuk orvosi kezeléseinek költségeit ki tudják fizetni.