Rálőttek egy korrupciós ügyekben nyomozó újságírónőre

újságírónő lövöldözés, támadás, Montenegro
A rendőrök helyszínelnek a támadás helyszínén
Vágólapra másolva!
Egy montenegrói oknyomozó újságírónőre lőttek rá a podgoricai otthona előtt.
Vágólapra másolva!

A helyi rendőrkapitány közlése szerint Olivera Lakicot a lábán érte a lövés, de nem sérült meg komolyabban - írja a RadioFreeEurope az AFP és a dpa híradása alapján.

A rendőrök vizsgálódnak a támadás helyszínén Forrás: Savo Prelevic/AFP/Getty Images

A nő a Vijesti nevű napilapnál dolgozott, az egyik ott dolgozó szerkesztőkollégája elmondta, hogy egy férfi állította meg otthona közelében május 8-án, a késő esti órákban.

Egyszercsak lábon lőtték, még két embert látott elfutni.

Mihajlo Jovovic Lakic kollégája teljesen értetlenül áll a történtek előtt.

A nő a helyi üzleti életet és a kormányt is érintő korrupciós ügyben nyomozott.

A 49 éves újságíró nem először volt erőszak áldozata, ugyanis hat évvel ezelőtt többször is fejbe vágták egy támadás során.

Az elkövetőt később elfogták, és kilenc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, ám egy új amnesztiatörvény miatt korábban szabadult, és a felbujtó kilétére soha nem derült fény.

Az MTI úgy tudja, hogy Olivera Lakic hat évvel ezelőtt és most is a cigarettacsempészettel kapcsolatos cikkeket közölt lapjában. Nagy erőkkel keresik a támadókat, ezért lezárták Podgorica főbb utcáit.

Ez a támadás a második ebben a hónapban, ami újságírót érint, és nemzetközi aggodalmat gerjesztett. Egy hónapja bomba robbant egy másik közismert riporter otthona közelében.

- írta a helyi amerikai nagykövetség Twitter-oldalán.

Több százan vonultak utcára a támadás miatt.

A hivatalos adatok szerint az utóbbi 15 évben legalább egytucatnyi támadás érte a montenegrói újságírókat - hívták fel a figyelmet szerdán azok a tiltakozók, akik a kormány székháza előtt gyűltek össze.

A főként újságírókból, civilekből és ellenzéki politikusokból álló tiltakozó tömeg azt követeli a kormánytól, hogy mihamarabb göngyölítse fel az ügyet, és tegye lehetővé, hogy az újságírók biztonságban dolgozhassanak az Adria-parti országban - közölte az MTI.