Kiderült: nyilvántartott, terroristagyanús muszlim volt a párizsi gyilkos

Terrortámadás Párizsban: késsel támadt járókelőkre egy férfi a belvárosban, 2018.05.12.
Vágólapra másolva!
S-kartonnal rendelkezett a 21 éves muszlim terrorista, aki tegnap Allah Akbart rikácsolt Párizs belvárosában, majd egy embernek elvágta a torkát, több járókelőt pedig megsebesített, végül a rendőrök agyonlőtték. Ezek után nehéz lesz tagadni a francia hatóságok felelősségét. De nézzük meg: ki is Khamzat Azimov, a terrorista?
Vágólapra másolva!

A 21 éves fiatalember Csecsenföldön, a muszlim köztársaságban született. Egyelőre nem egyértelmű, hogyan jutottak el Franciaországba, mindenesetre szüleivel menekültstátuszt kaptak. Sőt, először az anya, majd 13 éves korában Khamzat Azimov is francia állampolgárságot kapott.

Strasbourg egyik legrosszabb közbiztonságú elővárosában éltek, Elsau a neve, rengeteg csecsen és más, muszlim migráns él ott.

Mára kiderült: S-kartonja volt a fiatalembernek. Azaz a francia terrorelhárítás szerint veszélyt jelent a közrendre. 15 ezer S-kartonnal rendelkező ember él Franciaországban, nagy többségűk első vagy másodgenerációs migráns. 16 fokozata van az S-kartonnak, de már a legelső fokozat is komoly veszélyt mutat. (Az első fokozat egyébként az erőszakos futballhulligánok kategóriája – a tizenhatodikba pedig, mondjuk, egy súlyos terrorcselekmény után a börtönből 10 év után kiszabadult dzsihadista tartozik)

A Le Figaro információ szerint Khamzat Azimovot azért tartották nyilván, mert dzsihadistákkal barátkozott. Tavaly a terrorelhárítók be is vitték, kihallgatták, szíriai kapcsolatairól kérdezgették, de aztán elengedték.

Terrortámadás Párizsban: késsel támadt járókelőkre egy férfi a belvárosban Forrás: AFP/Thomas Samson

Khamzat Azimovnak nemcsak S-kartonja van, de FSPRT-feljegyzés is készült róla, itt olyan radikális muszlimokat tartanak nyilván, akiktől, pongyolán fogalmazva, minden kitelik. Dzsihadista kapcsolatai miatt készült róla ilyen, egyébként nagyon súlyos feljegyzés.

A gyenge kezű francia elnök, a bukott szocialista gazdasági miniszterből elnökké lett Emmanuel Macron és politikájának kétségtelen csődje az újabb terrortámadás. Hogyan lehetséges, hogy Párizs belvárosában S-kartonnal rendelkező muszlimok gyilkolhatnak? A márciusi, carcassone-i terrortámadást is egy S-kartonnal rendelkező muszlim migráns követte el. (Ott: négy halott, köztük egy elvágott torkú rendőrtiszt). A francia jobboldal hosszú hónapok óta követeli a nem francia állampolgárságú S-kartonú emberek azonnali kidobását az országból, illetőleg a francia állampolgárságú, dzsihadistákhoz közel került, terroristagyanús muszlimok állandó megfigyelését és a legkisebb gyanú esetén elzárását, bebörtönzését.

Khamzat Azimov szabadon járkálhatott Franciaországban. A terrortámadás után a szüleit letartóztatták. A terrorista vezetéknevét csak nemrégen tették egyébként közzé. Addig a család személyiségi jogaira hivatkozva nem mondták meg, pontosan ki vágta el egy járókelő torkát az Opera közelében, és ki sebesített meg négy másik, ártatlan embert.

LEGFRISSEBB:

Vasárnap, kora este letartóztatták Khamzat Azimov egyik barátját, egy vele egykorú, Strasbourgban élő radikális muszlimot. Kiderült, hogy az utóbbi időben Azimov a szüleivel Párizsban élt, egyébként egy olyan negyedben, aminél rosszabb közbiztonságú része nincs Franciaországnak. A migránsnegyednek is hívott, La Goutte d'Or környékén. A szomszédok szerint az anya mindig muszlim fejkendőt hordott, és a későbbi gyilkos is muszlim vallásos öltözékhez ragaszkodott.