Muszlimokat átnevelő táborokat hoztak létre Kínában

Vágólapra másolva!
Drasztikus eszközökhöz nyúltak a kommunista államban: többek között alkohol és sertéshús fogyasztásra kötelezték a muszlimokat – derül ki a The Washington Post amerikai napilap pekingi riportjából. Egy német kutató több százezer és több mint egymillió közöttire teszi azoknak a muszlimoknak a számát, akik kínai átnevelő táborba kerültek.
Vágólapra másolva!

Kayrat Samarkand elmondása szerint az egyetlen bűne az volt, hogy muszlim, amikor a rendőrség elfogta, és három napon keresztül kihallgatta. Pedig Samarkand csupán a szomszédos Kazahsztánba szeretett volna ellátogatni. – így kezdődik a The Washington Post pekingi riportja.

Ezt követően az amerikai napilap interjúalanyát elküldték egy „átnevelő táborba" Kína nyugati részére, ahol összesen három hónapot kellett eltöltenie. Elmondása szerint rengeteg megaláztatással és agymosással kellett szembesülnie. Minden egyes nap, órákon keresztül kommunista propagandát kellett tanulmányoznia. A vele készült interjúban kifejtette: „azok, akik nem tartották be a szabályokat, nem voltak hajlandóak engedelmeskedni a táborban, vagy lassan tanultak, azoknak bilincset helyeztek el a csuklójuk és bokájuk köré – 12 órán keresztül”. További engedetlenség esetén egyéb kínzásokat helyeztek kilátásba Samarkad elmondása szerint.

– mondta Adrian Zenz, az Európai Kulturális és Teológiai Iskola kutatója (Korntal, Németország).

A The Washington Post riportjából kiderült továbbá, hogy Peking mindenhol ellenőrző pontokat és széleskörű arcfelismerő technológiát alakított ki. A táborokban arra kényszerítették a muszlimokat, hogy speciális programokat telepítsenek a telefonjaikra, ezzel lehetővé téve, hogy kövesék minden mozdulatukat. Tilos volt szakállat viselni, és a fátyolokat is betiltották az „átnevelés” során. Nemcsak a külső megjelenésre fektetettek hangsúlyt a kínaiak, hanem „az ideológiai nevelésre” is.

A fogvatartottaknak kommunista dalokat kellett énekelniük, valamint Kína nemzeti himnuszát is meg kellett tanulniuk.

A muszlimokat büntetésképpen gyakran arra is kényszerítették, hogy alkoholt és sertéshúst fogyasszanak.