Változásra szólította fel a világot Ferenc pápa

Ferenc pápa
A magyar úszóbajnokok kezet foghattak Ferenc pápával
Vágólapra másolva!
Világszerte a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztények. A pápa pünkösdi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a világnak és az embereknek változásra van szükségük.
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa a római Szent Péter-bazilikában mutatott be ünnepi szentmisét pünkösdvasárnap.

Ferenc pápa hangsúlyozta, a Szentlélek erőt adhat az életben Forrás: AFP

A szentbeszéd során kiemelte, hogy sokan ígérnek nagy változásokat és megújulást, de ezek a földi próbálkozások hasztalanok, csak Isten tud erőt adni az élet nehézségeiben.

A Szentlelket fuvallathoz hasonlította, amely meleget fúj a hidegben, enyhülést ad a forróságban, vizet a szárazságban, és megváltoztatja a szíveket is, erőt és bizalmat ad.

A Szentlélek nem oldja meg helyettünk a problémákat, de bizalmat ad, segít, hogy ne fáradjunk bele az életbe, fiatalon tartja a szívünket

- mondta Ferenc pápa.

Hozzátette, hogy az élet nehézségei mindenkit érintenek, még a keresztényeket is, és céltalannak nevezte azt, hogyha valaki kizárólag az önfenntartásért él a mindennapokban.

A pünkösdkor szokásos piros miseruhában vettek részt a bíborosok és püspökök az ünnepi szentmisén, és több nyelven is imádkoztak. Kínaiul az egyházért, az indiai malayalam nyelven a békéért, franciául az evangelizációért, vietnámiul az üldözött keresztényekért, a közép-afrikai sango nyelven a szenvedőkért és magányosokért.

Ferenc pápa még szombaton bejelentette, hogy szentté avatja az egyházat 1963 és 1978 között vezető VI. Pált, és az 1980-ban meggyilkolt San Salvador-i Oscar Romero érseket. Mindkettőjüket a pápa emeli a szentek közé október 14-én a Szent Péter téren.