Megtalálták a lezuhant kubai repülőgép második feketedobozát

Kuba, lezuhant gép
Havanna, 2018. május 19. Rendőrök és mentőalakulatok tagjai a lezuhant Boeing 737 utasszállító repülőgép roncsainál a José Martí nemzetközi repülőtérnél, a kubai fővárostól, Havannától délre 2018. május 18-án. A kubai légitársaság által bérelt mexikói Damojh légitársaság belföldi járatként közlekedő gépe röviddel a felszállás után szenvedett balesetet fedélzetén 104 utassal és 9 fős legénységgel. Eddig négy túlélőt találtak őket kórházba szállították, de egyikük később belehalt sérüléseibe. (MTI/EPA/Omara Garcia)
Vágólapra másolva!
Megtalálták a május 18-án Havanna közelében lezuhant Boieng-737-200 típusú utasszállító második feketedobozát is - közölte péntekre virradóra a kubai állami televízió. A legfrissebb adatok szerint a balesetben 111 ember halt meg, két kubai állampolgárságú nő - életveszélyes sérülésekkel - túlélte a katasztrófát.
Vágólapra másolva!

A pilótafülkében elhangzott beszélgetéseket rögzítő feketedobozt még szombaton fellelték. A tévé híradása szerint a helyi lakosoknak a katasztrófáról készített felvételei, valamint tanúvallomásaik segítettek a vizsgálatot folytató szakembereknek a második készülék megtalálásában, amely a repülési adatokat rögzíti.

Úgy tudni, hogy a gépen tartózkodó 113 emberből 11 nem kubai állampolgárságú volt: hét mexikói, két argentin, illetve ketten a vitatott hovatartozású nyugat-szaharai térségből származtak.

Rendőrök és mentőalakulatok tagjai a lezuhant Boeing 737 utasszállító repülőgép roncsainál a José Martí nemzetközi repülőtérnél, a kubai fővárostól, Havannától délre 2018. május 18-án Forrás: MTI/EPA/ACN/EFE/Omara García

A feketedobozokból az ügyben nyomozó hatóságok várhatóan rövidesen kinyerik a Cubana de Aviación nevű kubai légitársaság által a Global Air nevű, Aerolineas Damojh néven is regisztrált mexikói légitársaságtól bérelt gép eddig ismeretlen hátterű szerencsétlenségével kapcsolatos adatokat.

A mexikói polgári légiközlekedési hatóság szakértőket küldött a szigetországba, hogy segítséget nyújtsanak kubai kollégáiknak a tragédia körülményeinek tisztázásában, a Boeing repülőgépgyár pedig műszaki szakemberekből álló csapatot állított fel, hogy eleget tegyenek a kubai hatóságok esetleges kéréseinek.

A mexikói kormány szerint a gépet 1979-ben gyártották, és 2017-ben volt utoljára átvizsgáláson.