Brüsszel megint megpróbálja megosztani a V4-eket

Orbán Viktor; Szijjártó Péter; MORAWIECKI, Mateusz; FICO, Robert; BABIS, Andrej
Budapest, 2018. január 26. Orbán Viktor kormányfő beszél (j), mellette Mateusz Morawiecki lengyel (b2), Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnök (j3) és Robert Fico szlovák kormányfő (j2), valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mint moderátor (b) a visegrádi országok (V4) kormányfői panelbeszélgetésén Budapesten a Várkert Bazárban 2018. január 26-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Divide et impera!, azaz oszd meg és uralkodj! – a kulisszák mögött ismételten ezt a politikát készíti elő az Európai Bizottság a visegrádi négyek leszerelésére a Politico brüsszeli hírportál értesülései szerint – írja a Magyar Idők. A portál szerint, ha bejön Brüsszel megosztási kísérlete, Magyarország és Lengyelország még jobban elszigetelődhet, de könnyen ellenkező hatást is kiválthat az akció. A Nézőpont Intézet elemzője szerint ezúttal sem jár majd sikerrel a próbálkozás.
Vágólapra másolva!

Az online újság „bennfentes brüsszeli információ" alapján arról is írt, hogy a bizottság Prága és Pozsony tudomására hozta: nem igazán érdekük, hogy Budapest és Varsó mellett sorakozzanak fel. A Politico szerint

azonban az a „forgatókönyv" is életbe léphet, miszerint visszaüt az Európai Bizottság keménykedése.

Meglátásuk szerint ez akkor fordulhat elő, ha a „populista elemek" sikerrel pozícionálják Brüsszel lépéséit úgy, hogy egy szélesebb stratégia keretében rá akarja kényszeríteni akaratát a közép-európai térségre. A Politico emlékeztet arra, hogy ez megtörtént a migrációs ügyben is. Milan Nic, a Német Külkapcsolati Tanács térségünkkel foglalkozó főmunkatársa szerint az EU kudarca, hogy nem tanult ebből a hibából, egy alapvető kérdésre világít rá: „Nem értik a kelet-európaiakat."

Miért éppen most próbálkozik ismét Brüsszel?

A megosztási kísérlet háttere, hogy egyre élesednek az EU költségvetési vitái a 2021–27-es hétéves keretperiódusra. Nagy-Britannia a brexit miatt jövőre kiesik a sorból, a nettó befizető országok kisebb összeggel akarnak hozzájárulni, a nettó haszonélvező országoknak pedig – így a közép-európaiaknak – kevesebb pénzzel kell majd beérniük. Brüsszel várakozásai szerint tehát ezek az országok marakodni fognak majd a koncon.

Szakértő szerint nem lesz sikeres Brüsszel újabb próbálkozása

„Ahogy a korábbi megosztási kísérlet sem volt eredményes, a mostani sem kecsegtet túl sok sikerrel. A Macron–Merkel-tengely politikai egyetértés hiányában nem lesz képes pénzügyi eszközökkel megosztani az egyre nagyobb támogatottsággal bíró V4-álláspontot" – mondta Tóth Erik a Magyar Időknek.

A kutató hozzátette, hogy június 21-én a V4-ek és Ausztria Budapesten fog egyeztetni európai uniós kérdésekben.

Budapest, 2018. január 26. Orbán Viktor kormányfő beszél (j), mellette Mateusz Morawiecki lengyel (b2), Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnök (j3) és Robert Fico szlovák kormányfő (j2), valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mint moderátor (b) a visegrádi országok (V4) kormányfői panelbeszélgetésén Budapesten a Várkert Bazárban 2018. január 26-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

„Brüsszel korábban is megpróbálta már rábírni a migráció kezelésében velük egyet nem értő tagállamokat álláspontjuk megváltoztatására. Akkor a költségvetési források kiosztásának módját egy, az ő általuk meghatározott, hanyag módon összeállított jogállamiság-definícióval akarták szüneteltetni a számukra problémás tagországokban, Lengyelországban és Magyarországon. Ezúttal pedig nettó befizetői státussal fenyegetik a V4-országok egy részét annak érdekében, hogy a migrációs helyzet kezelésében kialakított álláspontjukat feladják" – fogalmazott a kutató