A szíriai kormányerők készek a felkelők uralta Deraa térség elleni offenzívára

Vágólapra másolva!
A szíriai hadsereg készen áll a felkelők uralta délnyugati - Jordániával és az Izrael ellenőrizte Golán-fennsíkkal határos - területek elleni offenzívára - közölte kedden a Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjét támogató egyik katonai ernyőszervezet parancsnoka.
Vágólapra másolva!

A készülődő offenzíváról az al-Vatan szíriai kormánypárti hírlap is beszámolt, eszerint több jel is utal arra, hogy a délnyugati térségért indított támadás előkészületei a végső szakaszban vannak.

A délnyugati Deraa térség egyik lázadó parancsnoka azonban telefonon azt mondta a Reuters brit hírügynökségnek a frontvonalról, hogy nem észleltek olyan ellenséges mozgást, amely támadás előkészületeire utalna. Mindenesetre

a felkelők megerősítették állásaikat, árkokat és alagutakat ástak a kormányerők elleni védelemhez

- tette hozzá.

Viszonylagos béke

Szíria e délnyugati térsége az utóbbi időben került Damaszkusz figyelmének középpontjába, miután az Irán és a libanoni Hezbollah szélsőséges síita szervezet támogatását élvező kormányerők megtisztították Damaszkusz környékét a lázadó és dzsihadista szervezetektől.

A térségben viszonylagos béke honol, mióta

az Egyesült Államok tavaly úgynevezett feszültségmentesítési övezet létrehozásáról állapodott meg

Jordániával és az Aszaddal szövetséges Oroszországgal, megóvva az Izraelhez közeli térséget a harci cselekmények fokozódásától.

Washington válaszlépéseket ígért, ha megsértik a tűzszünetet

Damaszkusz azonban többször hangoztatta, hogy

az ország egészét vissza akarja foglalni,

és bárki, aki fegyvert fogott a kormány ellen, terrorista. Washington szombaton figyelmeztetett, hogy határozott válaszlépéseket tesz az ellen, ha a térségben megsértik a hatályban lévő tűzszünetet.

A zsidó állam eközben azt követeli, hogy minden iráni egység távozzon Szíria területéről, kifejezetten pedig az Izraelhez közel eső térségekből. Izrael az utóbbi időben többször is csapást mért iráni vagy a Hezbollahhoz tartozó fegyvereseknek tulajdonított, a zsidó állam szerint potenciális veszélyt jelentő közeli támaszpontokra, állásokra és szállítmányokra.