Szörnyeteg vagy! - kiabálták a pedofil szomszédra VIDEÓ

Vágólapra másolva!
Elszabadultak az indulatok a skóciai Glasgowban, amikor az emberek rájöttek, hogy a szomszédjuk mit követett el. A feldühödött tömeg még a környékről is el akarta zavarni a 60 éves volt fizikatanárt.
Vágólapra másolva!

A rendőröknek kellett védelem alá venni a tanárt, akit pedofíliával vádoltak meg Skóciában. A szomszédok transzparensekkel és kiabálással tiltakoztak a férfi ellen, aki gyerekekről készített és osztott meg fotókat, és a vád alapján fajtalankodott is a kicsikkel - írja a Mirror.

Forrás: YouTube

A férfi egy berkshire-i jezsuita előkészítő iskolában tanított, ahonnan a gyerekek Etonba vagy más neves iskolákba kerülnek.

Szexuálisan két gyereket zaklatott ebben a katolikus iskolában.

Egyikük kilenc, másikuk tizenkét éves. Peter Toner egy kísérlet részeként méregette a gyerekek nemi szervét. Az ügy 2007-ben robbant ki, de a nyomozás évekig elhúzódott. 2014-ben ugyanis újabb két diák jelentette fel Tonert. A férfi ekkor otthagyta az iskolát, és Afrikába menekült. Végül 2015-ben sikerült elkapni, amikor a repülőgépe leszállt a Heathrow reptéren. Bár mindent tagad, a laptopján és pendrive-ján

371 olyan fotót találtak, amin gyerekek látszanak csupaszon.

A képek harmadát, 123 fotót viszont az egyszerű gyerekeket ábrázoló képeknél sokkal súlyosabbnak minősített a Mirror.

A szomszédok akkor lettek dühösek, amikor meglátták a férfit az utcán.

- kiabálták a szomszédok.

Takarodj innen, te pedofil!

- folytatta egy nő.

Egy névtelenséget kérő lakó elárulta, hogy a környéken sok család él, akik féltik a gyerekeiket. Ez válthatta ki a dühöt és a félelmet az emberekből.

Peter Toner a rendőrségi autó mellett Forrás: YouTube

Toner végül kiment az emberek közé, hogy megvédje magát, de ezzel csak jobban felbőszítette a tömeget.