Észak-Korea nukleáris leszereléséig nem enyhítik a szankciókat

diplomacy Horizontal
James Mattis
Vágólapra másolva!
Észak-Korea nukleáris leszereléséig nem fogják enyhíteni a kommunista diktatúrára kiszabott nemzetközi büntetőintézkedéseket - tette világossá vasárnap Szingapúrban James Mattis amerikai védelmi miniszter, mielőtt tárgyalásokat kezdett dél-koreai és japán kollégájával.
Vágólapra másolva!

„A legjobb esetben is rázós út vezet a tárgyalásokhoz" - nyilatkozott a sajtónak az amerikai kormánytag, aki szerint a védelmi miniszterek feladata az, hogy erős, együttműködő védelmi pozíciót mutassanak fel, hogy a diplomaták erőpozícióból tudjanak tárgyalni.

James Mattis Forrás: AFP/Justin Tallis

A miniszter kiemelte, hogy a térségbeli államoknak az Észak-Koreával szembeni összes ENSZ-szankciónak érvényt kell szerezniük.

„Csak akkor enyhülhet a nyomás, ha Észak-Korea ellenőrizhető és visszafordíthatatlan lépéseket tesz a nukleáris leszerelés terén" - nyomatékosította James Mattis.

Új védelmi miniszter

Közben az Aszahi Simbun című japán lap arról számolt be, hogy Phenjanban Pak Jong Szik helyett a mérsékeltebb No Kvang Csol vette át a védelmi minisztérium irányítását. Ő eddig a vezérkari főnök helyettese volt. Egy forrás azt közölte a lappal, hogy az észak-koreai vezetés igyekszik mérsékelt irányvonalat képviselő embereket helyezni a katonai vezetés élére Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető közelgő szingapúri csúcstalálkozója előtt.