Irán folytatni fogja a térségben működő "ellenállási mozgalmak" támogatását

HAMENEI, Szajed Ali
Teherán, 2018. január 2. Szajed Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője iráni mártírok családtagjaival találkozik Teheránban 2018. január 2-án. A közel-keleti országban 2017. december 28-a óta utcai megmozdulások zajlanak a magas árak, az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen. (MTI/EPA/Hamenei hivatalos honlapja)
Vágólapra másolva!
Iránnak nem áll szándékában mérsékelni befolyását a Közel-Keleten, s folytatni fogja a térségben működő ellenállási mozgalmak támogatását, ahogy ballisztikusrakéta-programját is - jelentette ki Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője hozzátéve, hogy utasítást adott az ország urándúsítási képességének növelésére.
Vágólapra másolva!

Az iráni állami televízióban élőben közvetített beszédében Hamenei egyben arra buzdította az arab fiatalokat, hogy szálljanak szembe az Egyesült Államok nyomásával.

- hangoztatta az iráni vezető.

Ali Hamenei ajatollah Forrás: MTI/EPA/Szajed Ali Hamenei hivat/Szajed Ali Hamenei Hivatalos Honlapja

Az ajatollah óva intette országa ellenségeit, s azt mondta,

kíméletlen válaszcsapásra számíthatnak, ha megtámadják az iszlám köztársaságot.

Mint fogalmazott, Irán ballisztikusrakéta-programja elengedhetetlen az ország védelme szempontjából, dacára a felszámolására vonatkozó nyugati követeléseknek.

Az európai államoknak címezve szavait kijelentette:

a rakétaprogram korlátozása olyan álom, amely sosem fog valóra válni.

Szerinte:

Az iráni vezető emellett azzal vádolta meg Teherán "ellenségeit", hogy gazdasági és pszichológiai hadviselést folytatnak, amelynek részét képezik az Egyesült Államok által Iránnal szemben elrendelt újabb szankciók is.

Hamanei véleménye alapján

Irán sosem fog meghajolni a külföldi nyomás előtt,

s el fogja utasítani a túlzó követeléseket.

Leszögezte, hogy

Donald Trump amerikai elnök május 8-án bejelentette: országa kilép az iráni nukleáris programról 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodásból, és

újra életbe lépteti az atomalku ratifikálásakor felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben.

Az egyezmény többi aláírója, azaz Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Kína, Oroszország, valamint az Európai Unió azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy kitartanak az egyezmény mellett, amíg Irán is így tesz.