Átlagosan hat embert ölnek meg óránként Brazíliában

Vágólapra másolva!
A Fórum Brasileiro de Seguranca Pública (A Közbiztonság Brazíliai Fóruma, FBSP) nevű helyi civil szervezet által kedden közzétett jelentése szerint több mint félmillió embert gyilkoltak meg 2006 és 2016 között Brazíliában.
Vágólapra másolva!

„Tíz év alatt 553 ezer ember halt meg szándékos erőszak miatt Brazíliában" - áll az Erőszak 2018-as Atlasza nevű jelentésben, amelyet az FBSP az Alkalmazott Gazdaságkutató Intézet nevű közalapítvánnyal közösen dolgozott ki. Az adatok alapján

átlagosan hat embert ölnek meg óránként Latin-Amerika legnagyobb országában,

amely így az erőszak által az egyik leginkább sújtott országnak számít a világon.

E tízéves időszak alatt 14 százalékkal nőtt a gyilkosságok aránya a több mint 200 millió lakosú országban. A mintegy százoldalas dokumentum szerint 2016-ban 62 517 embert gyilkoltak meg a dél-amerikai országban. Átlagosan több mint 30 lakos lesz gyilkosság áldozata minden 100 ezer közül, ami

30-szorosa az európai átlagnak

a jelentés szerint. 2006-ban kevesebb mint 50 ezer ember lett gyilkosság áldozata.

A jelentés szerint 2016 végéig csökkent a szándékos emberölések száma Brazília leggazdagabb régióiban, például Rio de Janeiro (23 százalékkal) vagy Sao Paulo (46,7 százalékkal) szövetségi államokban, ugyanakkor jelentősen nőtt a legszegényebb régiókban, köztük Rio Grande do Norte (256,7 százalékkal) vagy Bahia (97,8 százalékkal) szövetségi államokban.

A beszámoló szerint a feketék, különösen a fiatal feketék a gyilkosságok leggyakoribb áldozatai. 2006 és 2016 között 23,1 százalékkal nőtt a megölt feketék aránya, miközben a meggyilkolt fehérek aránya 6,8 százalékkal csökkent. A 2016-ban meggyilkoltak 71 százaléka fekete vagy mesztic volt. Utóbbiak a lakosság 54 százalékát teszik ki. A 2016-ban meggyilkolt, 15 és 29 éves kor közötti feketéket figyelembe véve átlagosan 281 lett gyilkosság áldozata minden 100 ezer közül.