Uszítottak a francia mecsetben: szent háború kell a más vallásúak ellen

Franciaország, mecset, imádkozás
France, Réunion island, (overseas department), mosque of Saint Denis, prayer of friday
Vágólapra másolva!
A mecsetet ideiglenes jelleggel már tavaly bezárták, mert ott az iszlám legszélsőségesebb irányzatait hirdették. Később mégis kinyithatott, most viszont végleg lakat került rá.
Vágólapra másolva!

A mecset a Párizs közeli Sartrouville nevű városban található, Yvelines megyében - írja a Valeurs című lap.

A kép illusztráció Forrás: AFP/hemis.fr/Barbier Bruno

Először 2017 novemberében függesztették fel a működését, amikor kiderült, hogy

az ott szónokló imámok nyíltan uszítanak a nem iszlám vallásúak ellen, és támogatják a nyugati világ elleni „szent háborút”, a dzsihádot.

Továbbá Franciaországot és a francia törvényeket is gyalázták.

Ennek ellenére később mégis kinyithatott a mecset.

Június 4-én azonban

lejárt az épület bérleti szerződése, amit a tulajdonos a radikális muszlim tanok terjesztése miatt nem hosszabbított meg.

A szélsőséges közösség ettől persze nem szűnt meg.

Said Djelleb imám azt nyilatkozta, hogy