Nemi erőszakért elítélték a pedofil egyiptomi migránst, aki szír menekültnek hazudta magát

Vágólapra másolva!
Hét év letöltendő börtönbüntetést kapott a pedofil egyiptomi migráns, mert megerőszakolt egy 14 éves brit kislányt. A férfi menedékérőként érkezett Nagy-Britanniába, ahol azt hazudta, hogy a szíriai Aleppóból menekült el. Később kiderült, hogy valójában Egyiptomból származik.
Vágólapra másolva!

A most 19 éves Karam Majdi kísérő nélküli érkezett 2016-ban a dél-angliai Hove nevű településre - írja a Daily Mail.

Azt hazudta, hogy az orosz és a szír haderő által lebombázott Aleppo városából menekült el.

Rossz magaviselet miatt három befogadóközpontból is eltanácsolták.

Végül a Hove melletti Brighton nevű népszerű üdülőhelyen kötött ki, ahol 2017 decemberében az egyik közösségi oldalon megismert egy 14 éves helyi diáklányt.

A lányt egy hostelbe hívta, ott megverte, majd megerőszakolta azt.

Az áldozat ezt követően feljelentést tett, majd december 15-én a rendőrség letartóztatta a migránst.

Az őrizetbe vétel után

Nem ez volt az egyetlen hazugsága.

Az egyiptomi férfi a bíróságnak először azt mondta, hogy a brit lány beleegyezésével létesítettek szexuális kapcsolatot.

A bíróság most hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte nemi erőszak miatt a pedofil migránst.

Arról nem közöltek információkat, hogy a büntetés letöltése után ki lesz-e toloncolva, vagy sem.