Az Amnesty International célja a migránsok minél gyorsabb Európába juttatása

Migráns Párizs
Párizs, 2018. május 30. Illegális bevándorlók várakoznak elszállításukra Millenium néven ismert sátortáboruk felszámolása közben Párizs egyik külső kerületében 2018. május 30-án. A közeli csatornába két migráns belefulladt a közelmúltban. (MTI/AP/Thibault Camus)
Vágólapra másolva!
A menedékkérők minél gyorsabb Európába juttatása az egyik fő célja az Amnesty International globális kampányának - mondta a szervezet egyik magyarországi vezetője az M1 aktuális csatornának. Demeter Áron szerint jelenleg 22 és fél millió embert kellene áttelepíteni otthonából, úgy, hogy ne kelljen átkelniük a Földközi-tengeren vagy a Nyugat-Balkánon.
Vágólapra másolva!

Mint a szerda esti Híradóban felidézték: az Amnesty International még 2016-ban indította „I Welcome” elnevezésű, migránsokat segítő kampányát.

A Soros Györgyhöz köthető szervezet azóta is azt szeretné elérni, hogy az országok arányosan vállaljanak szerepet a migránsok ellátásában.

Szerintük a kormányok nem tesznek eleget a menedékkérőkért, éppen ezért helyi megmozdulások szervezésére és petíciók indítására buzdítanak - hangzott el.

A szervezet magyarországi szakértője kiemelte: a menedékkérők befogadása minden ország kötelessége,

még akkor is, ha a kormányok képtelenek annyi embert integrálni, mint amennyi az elmúlt években Európába jött.

Demeter Áron a migránsok által elkövetett terrortámadásokról, szexuális és más bűncselekményekről úgy vélekedett: német vagy magyar állampolgárok is ugyanúgy megsértik a törvényeket.

Párizs, 2018. május 30. Illegális bevándorlók várakoznak elszállításukra Millenium néven ismert sátortáboruk felszámolása közben Párizs egyik külső kerületében 2018. május 30-án. A közeli csatornába két migráns belefulladt a közelmúltban Forrás: MTI/AP/Thibault Camus

Az M1 Híradójában elhangzott, hogy az Amnesty International a bevándorlási válság kezdete óta nyíltan kiáll a migránsok mellett.

A terrorcselekménnyel vádolt Ahmed H., a röszkei zavargások hangadója elleni büntető eljárás megszüntetését is követelték korábban.

Hétfőn pedig a Stop Soros törvényjavaslat ellen demonstráltak a Kossuth téren - idézték fel a műsorban. Demeter Áron azt mondta: szerintük a nemzetközi jog alapján igazuk van, s még ha a parlament el is fogadja a Stop Sorost, ők akkor sem változtatnak majd tevékenységükön - számolt be az M1 Híradója.