Az ügyészségi megfélemlítések ellen tiltakoztak Bukarestben

tüntetés Bukarest
Bukarest, 2018. június 9. A román szociálliberális kormánykoalíció fehér ruhát viselő támogatói gyülekeznek a polgári alapjogok védelmében, az ügyészi visszaélések ellen rendezett nagyszabású demonstráción Bukarestben, a kormány központja előtt 2018. június 9-én. (MTI/AP/Vadim Ghirda)
Vágólapra másolva!
Véget kell vetni a tömeges titkosszolgálati lehallgatásoknak, kirakatpereknek, az ügyészségi megfélemlítéseknek, a románok nem akarnak politikai rendőrséget - hangoztatta Liviu Dragnea, a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azon a bukaresti nagygyűlésen, amelyet pártja az ügyészségek és titkosszolgálatok visszaélései, a szerinte választói legitimitás nélküli "párhuzamos állam" ellen szervezett szombaton.
Vágólapra másolva!

A PSD elnöke - aki ellen két korrupciós ügyben is büntető eljárás folyik és van már egy felfüggesztett börtönbüntetése - a nemzeti színű óriászászlóval bevont bukaresti kormánypalota előtt az ország minden tájáról összesereglett több százezer híve előtt beszélt.

A román szociálliberális kormánykoalíció fehér ruhát viselő támogatói gyülekeznek a polgári alapjogok védelmében, az ügyészi visszaélések ellen rendezett nagyszabású demonstráción Bukarestben, a kormány központja előtt 2018. június 9-én Forrás: MTI/AP/Vadim Ghirda

Kifejtette: véget kell vetni az igazságszolgáltatást, fegyveres szerveket, a médiát és intézményeket behálózó sötét háttérhatalom, az úgynevezett "párhuzamos állam" uralmának, amely zsarolással, megfélemlítéssel próbálja aláásni a választói meghatalmazással működő parlament és kormány munkáját.

A párhuzamos állam foglya

Dragnea szerint az aktív lakosság kétharmadát lehallgatják, és bárki egy hamis feljelentésen alapuló sztálinista kirakatper célpontjává válhat. A PSD elnöke szerint a "párhuzamos államot" Traian Basescu volt államfő hozta létre, de most már a jelenlegi elnök, Klaus Iohannis szolgálatában áll.

Dragnea azt mondta:

mert szerinte az elnök illegálisan szerezte ingatlanvagyonát és a "párhuzamos állam" segítségével kerülte el a felelősségre vonást.

Calin Popescu Tariceanu, a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE vezetője beszédében azt állította: a román demokráciát és jogállamot veszélyezteti a médiát, igazságszolgáltatást, erőszakszervezeteket és közigazgatást behálózó "párhuzamos állam". A szenátus elnöke azt ígérte: a parlament tesz majd arról, hogy véget vessenek az illegális lehallgatásoknak.

Régóta tervezett erődemonstráció

Gabriela Firea bukaresti főpolgármester szerint a tüntetők méltóságuk, szabadságuk és "voksuk" megvédése érdekében gyűltek össze, nem engednek a kisebbség diktatúrájának, "meg akarják leckéztetni" a kormánypártok rágalmazóit, követelik a többség választói akaratának tiszteletben tartását.

Az emberek által magasba emelt plakátokon, és a színpad körüli kivetítőkön

"A visszaéléseitek a szabadságunkat sértik", "Elég a lehallgatásokból" feliratokat lehetett látni.

A szombati nagygyűlés egy régóta tervezett erődemonstrációja a folyamatos ellenzéki tüntetések által defenzívába szorított kormánykoalíciónak, amely támogatottságát hivatott bebizonyítani.

A Victoria-tér ugyanis másfél éve a korrupcióellenes jelszavakkal rendezett ellenzéki tüntetésektől hangos, amelyek résztvevői azt hangoztatják: a szociálliberális kormánykoalíció politikai befolyása alá próbálja vonni az igazságszolgáltatást, hogy saját korrupt politikusait megvédje a börtöntől.