Menedékjogot kapott Franciaországban a muszlim tömeggyilkos

2018.06.11. 11:04

Elfogtak Franciaországban egy migránst, aki menekültnek hazudta magát. A gyanú alapján a férfi az Iszlám Állam egyik regionális vezetője, és részt vett Irakban 1700 ember, köztük kiskorúak lemészárlásának a kitervelésében és végrehajtásában.

Ahogy az Origo azt már megírta, pénteken bejelentette a párizsi ügyészség, hogy letartóztattak még márciusban egy iraki állampolgárságú férfit a normandiai Lisieux-ben, aki menekültnek hazudta magát, és menedékjogi kérelmet nyújtott be 2016 nyarán.

A hatóságok először azt közölték, hogy a gyanú alapján az Ahmed H. nevű terrorista az Iszlám Állam egyik regionális vezetője, és 2014-ben az iraki Tikrit városában terrormerényletet követett el – írja a AFP francia hírügynökség.

Az áldozatok exhumálásaForrás: AFP/Ahmad Al-Rubaye

Néhány órával később egyéb információkat is nyilvánosságra hoztak vele kapcsolatban.

A migráns 33 éves, és a francia titkosszolgálat jelentése szerintegyike volt az Iszlám Állam azon regionális vezetőinek, akik parancsot adtak fegyvertelen kadétok lemészárlására.A tömeggyilkosságra 2014. június 12-én kerül sor a tikriti Speicher táborban, hivatalos nevén az iraki légierő katonai akadémiáján, a halálos áldozatok számát 1566 és 1700 fő közé teszik.A katonai akadémia épülete korábban Szaddám Huszein iraki diktátor palotája volt.

A gyanú alapján Ahmes H. részt is vett a mészárlásban. Az áldozatok között voltak kiskorúak.

A mészárlás áldozataiForrás: AFP/Ahmad Al-Rubaye

A kadétoknak az volt a „bűnük”, hogy nem voltak szunniták, többségük az iszlám síita ágát követte, de voltak köztük nem muszlimok is.

A mészárlásról videófelvételeket és képeket készítettek a terroristák.

Amikor a migráns benyújtotta a menedékkérelemét, a francia hatóságok még semmit sem tudtak a  tömeggyilkosságban, illetve az Iszlám Állam keretén belül betöltött szerepéről, és előzetesen nem is vizsgáltatták meg.

Ezért 2017-ben menekültstátuszt és 10 évre szóló letelepedési engedélyt kapott.A francia titkosszolgálat csak az engedély kiadása után kezdett el vizsgálódni utána.

A terroristát jelenleg Párizs mellett egy nagyon szigorúan őrzött börtönben tartják fogva.

Már visszavonták a menekültstátuszát.A migráns egyébként tagadja az ellene felhozott vádakat,

az ügyvédje, Mohamed El Monsaf Hamdi pedig nem kívánt nyilatkozni védencével kapcsolatban a sajtónak.

Hamarosan megkezdődhet ellene a jogi eljárás is terrorizmus és háborús bűncselekmények vádjával.