Kutyakennelben szállította unokáit, letartóztatták a nagymamát

Vágólapra másolva!
Letartóztattak egy memphis-i nagymamát, aki unokáit kutyakennelekben szállította az autójában - az esetről az ABC News számolt be.
Vágólapra másolva!

A 62 éves Leimome Cheeks két unokáját is kutyakennlebe zárta, és legalább 40 pecig autózott velük így, a 35 fokos melegben az autópályán – közölte a memphisi rendőrség.

A nőt letartóztatták, miután szemtanuk videót készítettek arról, amikor Leimome Cheeks a parkolóban kinyitotta a Ford Explorer csomagtartóját, és kiengedte gyerekeket a kennelekből. Egy ismeretlen elküldte a felvételt a rendőrségnek.

A videó óriási felháborodást váltott ki az interneten is. A memphisi rendőrség Facebook oldalán is megerősítette, hogy letartóztatták a nagymamát.

A nő ellen vádat emeltek gyerekveszélyeztetés miatt.

Forrás: WANT

A 7 és 8 éves gyerekek azt mondták, hogy

azért utaztak a kenelekben, már az autóban már nem volt több hely – írta meg a WANT.

A nő szabadlábon védekezhet, így haza engedték. Az újságírók hiába keresték otthonában, nem nyitott nekik ajtót. Az asszony egyik szomszédja, Skylarr Blake azt mondta, hogy nem tudja elképzelni, hogy ezt tette.

Megdöbbentő amit tett! Csak kétszer találkoztam vele, de egy kedves hölgynek nézett ki, tényleg nem gondoltam volna, hogy erre képes lenne.

– tette hozzá a nő.

Leimome Cheeks elmondta a rendőröknek, hogy igaz, hogy kennelbe tette a gyerekeket, de rendszeresen ellenőrizte őket.

A rendőrség szerint a gyerekeke rendben vannak, nem esett bajuk. A nagymama hétfőn bíróság elé is állhat.