Összeütközött két hajó a Volgán

2018.06.12. 05:23

Összeütközött egy katamarán sétahajó egy uszállyal hétfő este a Volga folyón, Volgográdnál, a balesetben legalább tíz ember életét vesztette, egy pedig eltűnt. A baleset miatt vizsgálat indult, amely megállapította, hogy a hajó kapitánya, - aki maga is életét vesztette a balesetben, - részeg volt a baleset idején.


A tizenkét személyes katamarán, amelynek fedélzetén tizenhatan tartózkodtak, felborult. A vizsgálat megállapította, hogy a járművön, amelyre nem váltottak ki személyszállítási engedélyt, nem voltak mentőmellények. A hajó kapitánya, aki maga is életét vesztette a balesetben, a halottkémi jelentés szerint ittas volt.

A sétahajó öt kimentett utasa közül hármat lehűlés miatt, illetve zúzódásokkal kórházba kellett szállítani. Az áldozatok - hét nő és négy férfi - valamennyien orosz állampolgárok voltak.

A holttestek felkutatásában mintegy 1400-an vesznek részt, köztük a vízi rendőrség egységei és búvárok is.

A két jármű helyi idő szerint este 10 órakor, a parttól 250 méternyire ütközött egymásnak. A baleset ügyében eljárás indult a vízi közlekedés szabályainak megsértése címén.