Szombat délután elkezdődött Ásotthalmon a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalom zászlóbontó nagygyűlése. Ezzel hivatalossá vált az adósság és hazugságspirálba került, valaha szebb napokat megért, egykor radikális Jobbik pártszakadása.
A Csongrád megyei Ásotthalmon több száz volt jobbikos gyűlt össze.
A nyitóbeszédet Novák Előd, a Jobbikból - Simicska Lajos nyomására - Vona Gábor által kizárt volt alelnöke mondta.
Novák már az elején tudatta, hogy színtelen, szagtalan, íztelen pártnak nincs jövője, utalva ezzel egykori pártjára.
Véleménye alapján nem ők változtak meg, hanem a Jobbik.
Ezt követően a volt politikus hivatalosan is bejelentette a Jobbik szakadását.
Úgy fogalmazott, hogy a Jobbik szakad, de a világnézetünk marad.Majd közölte: a szimpatizánsaiktól eddig 2,48 millió forintot kaptak adományokból, de ők Vona Gáborral ellentétben ezt tényleg arra fogják költeni, amire kérték, utalva ezzel Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettesének az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondott vallomására, miszerint: az Állami Számvevőszék által kiszabott bírság törlesztésére a szimpatizánsaiktól begyűjtött pénzt (nagyjából 150 millió forintot) elköltötték a választási kampányban.Még nincs alapítónyilatkozatuk, ennek a tervezetét júliusban bocsájtják közvitára, augusztus 20-ig kell elkészülnie annak.
A végén Novák tudatta, hogy több volt középvezető személyiség a Jobbikból, így Nagy Sándor, Recsk polgármestere, Vajda Norbert, Végegyháza első embere, Árgyelán János, a párt sárbogárdi jelöltje, valamint Fejér, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye volt jobbikos regionális igazgatója, továbbá Császárné Kollár Tímea, a párt egykori budaörsi önkormányzati képviselője csatlakozott a Mi Hazánk Mozgalomhoz.
Dúró Dóra közölte, hogy nem mond le a mandátumáról
A Gyöngyösi Márton és Sneider Tamás által eltávolított Dúró kijelentette, hogy a Jobbikban a trikolor helyét a szivárvány vette át, ezért nem mond le a mandátumáról, vállalja az Országgyűlésben a Mi Hazánk Mozgalom szolgálatát.A bejelentése pillanatában a Jobbik kiadott egy előre megírt közleményt, a következő szöveggel: A Jobbik országos elnöksége visszahívja mandátumából azon képviselőket, akik kiléptek a pártból és akár a 2014-es önkormányzati, akár a 2018-as országgyűlési választáson a Jobbik Magyarországért Mozgalom listáin szereztek képviselői mandátumot.