Robbanás a zimbabwei elnök kampánygyűlésén

MNANGAGWA, Emmerson
Bulawayo, 2018. június 23. Sebesültek fekszenek a földön, miután robbanás rázta meg az Emmerson Mnangagwa zimbabwei elnök egyik kampánygyűlésének helyt adó stadiont a délnyugat-zimbabwei Bulawayóban 2018. június 23-án. Az államfőnek nem esett baja, biztonságos helyre szállították. George Charamba elnöki szóvivő elmondta, hogy egyelőre nem egészen világos, mi is történt, de félő, hogy sokan megsérültek, mivel a robbanás a kampánygyűlésen felállított VIP-sátorban következett be. (MTI/AP)
Vágólapra másolva!
Robbanás rázta meg az Emmerson Mnangagwa zimbabwei elnök egyik kampánygyűlésének helyt adó stadiont a délnyugat-zimbabwei Bulawayóban szombaton. Az államfőnek nem esett baja, biztonságos helyre szállították – közölte az elnöki szóvivő.
Vágólapra másolva!

George Charamba szóvivő elmondta: egyelőre nem egészen világos, mi is történt, de félő, hogy vannak sérültek, mivel a robbanás a kampánygyűlésen felállított VIP-sátorban történt.

Későbbi zimbabwei sajtóértesülések szerint sebesüléseket szenvedett Kembo Mohadi alelnök, Oppah Muchinguri-Kashiri környezetvédelmi miniszter, illetve Constantino Chiwenga alelnök felesége, Mary Chiwenga.

Forrás: MTI/AP/-------------------

Egy felvételen az látható, hogy a nem túl nagy erejűnek tűnő robbanás Mnangagwa pódiuma mellett történt, pillanatokkal azután, hogy a híveihez szóló elnök elhagyta az emelvényt.

A 75 éves Mnangagwa testi épségét látszanak igazolni azok a fényképek is, melyen az elnök és Chiwenga alelnök a robbanás sebesültjeit látogatják egy kórházban.

Zimbabwéban július végén tartanak elnök- és parlamenti választásokat.

Az elnök később elítélte a robbantást. Kijelentette: e "gyáva tett" nem fogja megakadályozni az országot a szabad és békés választások megtartásában. A robbanószerkezet tőle egy arasznyira lépett működésbe, de "még nem jött el" az ő ideje.

Mnangagwa legfőbb kihívója, a 40 éves Nelson Chamisa pedig kijelentette: a politikai erőszak semmilyen formája nem fogadható el.