Lengyelország szerint a Stop Soros törvénycsomag a biztonságot szolgálja

Vágólapra másolva!
A Stop Soros törvénycsomag a biztonságot szolgálja, és iránymutató Európa számára – szögezte le a wpolityce.pl lengyel konzervatív hírportálnak hétfőn adott interjúban Marcin Warchol lengyel igazságügyminiszter-helyettes.
Vágólapra másolva!

Warcholt a wpolityce.pl azután kereste meg, hogy úgy értesült: a lengyel politikus múlt héten a Velencei Bizottság ülésén egyedül szavazott a Magyarországot a Stop Soros törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására felszólító jelentés ellen.

A lengyel miniszterhelyettes szerint Európa akkor lesz egységes, az Európai Unió akkor lesz erős, ha „az értékek szolgálatába áll, és gondoskodni fog a biztonságról".

„Éppen ezt teszik a magyarok" – fűzte hozzá. Szerinte a biztonságot szolgálják a törvénycsomag azon megoldásai, amelyek a törvénytelen határátlépést, illetve az ilyen cselekményeket segítőket és finanszírozókat büntetik.

Arra a kérdésre, hogy az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete a jelentés elfogadásával Soros György érdekeit védi-e, a lengyel politikus azt válaszolta: „Kár, hogy a Velencei Bizottság ez ügyben nem tartotta szem előtt a magyar nemzet akaratát és a szóban forgó rendelkezések bevezetésének szükségességét".

Warchol szerint a Stop Soros Magyarország belső és külső biztonsága, valamint a nemzeti identitás megőrzése szempontjából „rendkívül szükséges". „Bizonyos jelkép ez, mely megmutatja, hogy Európában milyen irányba kellene tartani" – vélekedett.