Bővítené a titkosszolgálatok lehetőségeit a cseh kormány

Vágólapra másolva!
A cseh titkosszolgálatok jogköreinek kibővítéséről döntött kedden az Andrej Babis miniszterelnök vezette prágai ügyvezető kormány - közölte a kormány sajtóosztálya.
Vágólapra másolva!

Az ügyvezető kabinet javaslatot fogadott el a titkosszolgálati törvény módosításáról, miszerint a hírszerzők saját arcfelismerő rendszert alakíthatnak ki a rendelkezésükre álló fényképek alapján. Ha a javasolt módosításokat a parlament is jóváhagyja, akkor a cseh titkosszolgálatoknak joguk lesz olyan banki információk lekérésére is, amelyek eddig

a hatályos szabályozás szerint banktitoknak minősültek és senki számára nem voltak hozzáférhetőek.

Hatékonyabb működés

A módosítás ugyanakkor lehetőséget ad a civil és a katonai titkosszolgálatoknak az eltitkolt identitás eddiginél magasabb fokú bebiztosítására a különböző információs rendszerekben, és biztosítaná az állami szervek jobb és hatékonyabb együttműködését a tájékoztatás terén.

Az eddig védett banki információkat a szolgálatok az érintett bankok tudta nélkül szerezhetnék be. Erre jelenleg csak a Cseh Nemzeti Banknak van jogosultsága,

a jövőben azonban ezen az úton a hírszerzők is hozzájuthatnának az őket érdeklő adatokhoz.

Hosszabb ideig

A kormány által javasolt módosítás az eddigi három hónapról négy hónapra növelné a titkosszolgálati eszközök, alapvetően a lehallgatás, alkalmazását az érintettek tudta nélkül.

A módosításokat a cseh civil titkosszolgálat, a Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) dolgozta ki, de érinti a két katonai szolgálatot is, a Katonai Hírszerzést (VZ), valamint a Külföldi Kapcsolatok és Információk Hivatalát (ÚZSI) is.