A Sargentini-jelentés célja, hogy megbélyegezzék Magyarországot

Vágólapra másolva!
Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a Sargentini-jelentés sokkal inkább politikai, mint jogi motivációjú, vagyis politikai értelemben próbálja meg Magyarország Európai Unión belüli legitimációját megkérdőjelezni.
Vágólapra másolva!

Tóth Erik az M1 aktuális csatorna Szemtől szembe című műsorában arról beszélt,

illetve visszaállítani a korábbi szintekre.

Elmondta: a magyar és a V4-es álláspont az, hogy meg kellene erősíteni a nemzetállami hatásköröket és például a nyugat-balkáni országokat be kell vonni az integrációba. Ezzel szemben a nyugat-európai, illetve a brüsszeli elit elképzelése az, hogy nem bővíteni, hanem mélyíteni kell az együttműködést, és ezért tagállami hatásköröket kellene elvonni - közölte.

Megbélyegezni Magyarországot

Tóth Erik szerint

a jelentésnek az az egyik burkolt célkitűzése, hogy a magyar és V4-es álláspontot gyengítse.

Deák Dániel politológus, a Figyelő munkatársa azt mondta: ha alaposabban a sorok között olvasunk, akkor látjuk, hogy valójában Magyarország bevándorláspolitikájával van problémája Judith Sargentininek és azoknak az európai parlamenti képviselőknek, akik "Soros György megbízható szövetségeseinek számítanak".

– Látszik, hogy most bújtatott köntösben az a célja az európai parlament balliberális többségének, hogy valamilyen ürügy mentén megbélyegezzék Magyarországot – fogalmazott Deák Dániel, hozzátéve: hiszen így szerintük majd a vitákban a magyar álláspont olyan megbélyegzett lesz, hogy a többség nem fog csatlakozni hozzá.