Egyre több országnak van elege a Soros-hajókból

2018.06.27. 14:14

Most már egyetlen dél-európai ország sem akarja beengedni az afrikai bevándorlókat szállító Soros György által pénzelt hajókat. Az olaszok nyíltan vállalják az álláspontjukat. Látványos a spanyol kormány fordulata is: június elején ugyan még fogadta az Aquarius nevű hajót, de most egy német bevándorlóbarát hajót nem enged kikötni. Kedden délután kiderült, a hajó végül Máltán kiköthet, ám elképzelhető, hogy ez volt az utolsó útja, ugyanis lefoglalhatják.

A Lifeline német NGO hajója fedélzetén csaknem 230 bevándorlóval napokig a tengeren vesztegelt. A kikötési engedélyt ugyanis nem csupán Olaszország, de Franciaország és Spanyolország is megtagadta a fekete-afrikaiakat szállító hajótól.

A Mission Lifeline nevezetű német NGO-nak a Lifeline nevű hajója 2017 őszétől működik a Földközi-tengeren holland zászló alatt tengeren, anélkül, hogy aláírta volna a Magatartási Kódexet. Legutóbb 2018. június 21-én vettek fel több mint 200 migránst a Földközi-tengeren. Alapítója Axel Steier, radikális baloldali aktivista, aki ellen már a brémai ügyészség is eljárást indított illegális migráció elősegítésének vádjával.

Máltán kötött ki egyelőre a migránsszállító Soros-hajóForrás: AFP

A szemforgatás magasiskolája

A spanyol miniszterelnököt Berlinben kérdezték arról, miért utasította el a Lifeline kérelmét. Pedro Sánchez azt mondta, Spanyolország egy jótékony ország, ezt bizonyította az is, hogy korábban befogadták az Aquarius hajót. A Lifeline esetében azonban közös európai fellépésre van szükség – magyarázkodott a madridi kormányfő.

Nem sokkal később a francia kormányszóvivő bejelentette, hogy mégis kiköthet a Soros-hajó, de nem Franciaországban, hanem Máltán. Emmanuel Macron francia államfő telefonon kérte meg Joseph Muscat máltai kormányfőt, hogy a szigetország fogadja be a migránsokat. Ezt követően az olasz kormányfő is bejelentette, ha Máltán köt ki a hajó, a bevándorlók közül néhányat Olaszország is hajlandó befogadni.

Jelenleg Máltán tartózkodik a hajó, a máltai miniszterelnök pedig szerda délelőtt azt követelte, hogy szülessen közös európai megoldás a migránsválságra. A Soros által pénzelt Lifeline hajó mögött álló civil szervezet sem tétlenkedett, és ők a kialakult helyzetért Hoorst Seehofer német belügyminisztert hibáztatták, mert nem hajlandó engedni az álláspontjából  migrációs ügyben. 

Németország sem kéri a Lifeline utasait

Időközben az is kiderült, hogy Németország egyelőre egyetlen főt sem fogad be a Mission Life német civil szervezet Lifeline nevű mentőhajója által kimentett emberek közül. Steffen Seibert elmondta, hogy a kormány aggodalommal szemléli a mentőhajó sorsának alakulását, és belső egyeztetést folytat a mintegy 230 ember elhelyezésének ügyéről. 

Kitérő válaszokat adott azokra a felvetésekre, hogy hasonló helyzetekben a kormányszóvivői tájékoztatókon rendre elhangzik, hogy gőzerővel dolgoznak az elesettek megsegítésén, 2015 szeptemberében pedig humanitárius szükséghelyzetnek minősítették a Németország felé tartó menedékkérők ügyét és beengedték őket az országba. Megjegyezte: a menekültügyi eljárás során kell megállapítani, hogy a Lifeline fedélzetére felvett emberek "menekültek-e vagy migránsok".

Sok országnak elege van a migránsokat szállító Soros-hajókbólForrás: AFP/Alessio Paduano

Jót mulattak a migránsok, miután kikötöttek

A Lifeline volt a második olyan migránsokat szállító hajó, amelyet az olasz kormány nem engedett kikötni Olaszország partjainál. Legutóbb a 600 migránst szállító Aquarius kikötését tagadta meg az olasz kormány, a bevándorlók végül Spanyolországban szálltak partra. A hirado.hu egy spanyol hírportált idéz, amelyik kiderítette, miután a migránsok partot értek, első útjuk egy mulatóba vezetett, ahol 100 eurós címletekkel fizettek az elfogyasztott – a muszlimok számára tiltott – alkoholért.

Sőt, a lap értesülései szerint a migránsok a szemétbe dobták azokat a pokrócokat és ruhákat, amelyeket a Vöröskereszt adományozott számukra. A két visszafordított hajón utazó 900 migráns egytől egyig Líbián keresztül embercsempészek segítségével, illegálisan próbált Olaszországba és így az Európai Unióba jutni.

Frissítés: A hajó befutott a máltai főváros, Valletta kikötőjébe szerda este.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK