21 kollégáját mérgezte meg egy német férfi

Vágólapra másolva!
Akkor kapták el, amikor épp megpróbált egy újabb kollégája ételébe mérget tenni. A rendőrség a férfi otthonában higanyt, ólmot és kadmiumot talált.
Vágólapra másolva!

A rendőrség azután fogta el az 56 éves férfit, hogy a munkahelyén tetten érték egy újabb mérgezési kísérletben.

Kollégája még azelőtt észrevette a furcsa fehér port az ételében, hogy beleharapott volna, és azonnal szólt a főnökeinek.

Együtt visszanézték a biztonsági kamera felvételeit, amin látták, hogy ki tett port az ebédjébe.

A cégnél először azt hitték, hogy a kollégák csak ugratják egymást, nem gyanakodtak azonnal gyilkossági kísérletre.

Akkor jöttek rá, hogy komolyabb dologról van szó, amikor a hatóságok azonosították a fehér port, ami acetát volt, vagyis egy mérgező, íztelen anyag, ami súlyos szervi károsodást tud okozni – írja a Deutsche Welle. A rendőrség házkutatást tartott a felvételen látható férfi lakásában, ahol megtalálták a méreghez szükséges hozzávalókat.

A rendőrség szerdán bejelentette, több alkalmazott megölésével is gyanúsítják a férfit. Jelenleg vizsgálják, hogy a cég 2000 óta meghalt 21 alkalmazottját is a férfi mérgezte-e meg.

Sokan rákban vagy szívrohamban haltak meg, amit többek között a méreg is okozhatott. Két másik alkalmazott kómában van.

A férfi 38 éve dolgozik a cégnél. Azt nem tudni, miért mérgezte meg a kollégáit. A letartóztatása után élt a hallgatás jogával, nem mondott semmit a rendőröknek.