Szigorítják a határellenőrzést Svédországban

Vágólapra másolva!
Svédország kiterjeszti a határellenőrzéseket, és ennek keretében a jövőben a repülőtereken és az eddiginél több kikötőben fogják vizsgálni az utasok útleveleit a megváltozott kockázati tényezőkre tekintettel.
Vágólapra másolva!

A szigorúbb intézkedések keretében július 2-tól november 11-ig a stockholmi, malmői és göteborgi repülőtereken, valamint a nagyobb kikötőkben, így a fővárosban és Ystadban legalábbis "szúrópróbaszerű" ellenőrzésekre lehet számítani.

A migrációs nyomásra tekintettel Svédország 2015 őszétől ellenőrzi az országba komphajókon és az Öresund hídon érkezőket.

A stockholmi kormány ugyanakkora közrend és a belbiztonság veszélyeztetettségéről beszél.

A Sydsvenskan című malmői lap szerint a határrendőrség egyedül Svédország legdélebbi megyéjében, Skanéban szinte hetente tartóztat fel olyan embereket, akik a polgárháborús Szíriából vagy Irakból tértek vissza.