Hazugsága miatt bukhat Merkel

MERKEL, Angela; POROSENKO, Petro
Angela Merkel német kancellár
Vágólapra másolva!
Távozhat a belügyminiszteri posztjáról Horst Seehofer, ha az elkövetkező három napon belül nem sikerül megállapodni Angela Merkel német kancellár pártjával, a CDU-val a határellenőrzés témája kapcsán. Merkel korábban azt állította, hogy megegyezett több európai uniós országgal, hogy hajlandó bizonyos esetekben bevándorlókat visszafogadni. Az állítás nem volt igaz: vasárnap Orbán Viktor magyar kormányfő politikai kacsaként jellemezte a híresztelést, Andrej Babis cseh államfő pedig azt mondta, nem született ilyen megállapodás. Később megérkezett a lengyel cáfolat is. 
Vágólapra másolva!

Horst Seehofer német belügyminiszter hétfőre virradóra megerősítette, hogy valójában felajánlotta lemondását pártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) müncheni elnökségi ülésén vasárnap késő este. Kilátásba helyezte, hogy

távozik az elkövetkező három napon belül pártelnöki és belügyminiszteri posztjairól, ha nem sikerül dűlőre jutni Angela Merkel német kancellár Kereszténydemokrata Unió (CDU) pártjával

a határellenőrzéssel kapcsolatban.

Horst Seehofer német belügyminiszter távozhat Forrás: MTI/EPA/Lukas Barth

A Spiegel német lap ezt úgy értékelte, hogy Seehofer ultimátumot adott Merkelnek. „Igen, azt mondtam, hogy e két posztot szabaddá teszem, méghozzá három napon belül” – mondta a német belügyminiszter. Közölte: a hétfői napon tárgyal a CDU-val annak reményében, hogy megegyeznek a vitás kérdésben a testvérpárttal.

A lemondás belengetését Seehofer azzal indokolta, hogy Merkel ellenállása miatt nem sikerül megvalósítani belügyminiszteri terveit, amelyek szerint

meg kell tagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain az Európai Unióban máshol már regisztrált menedékkérőktől.

Merkel lódított egyet

A mostani helyzetet az bonyolította meg, hogy Angela Merkel a dpa német hírügynökség birtokába került feljegyzés szerint azt állította, hogy több európai uniós ország hajlandó bizonyos esetekben bevándorlókat visszafogadni. Az állítás nem volt igaz: vasárnap Orbán Viktor magyar kormányfő politikai kacsaként jellemezte a híresztelést, Andrej Babis cseh államfő pedig azt mondta, nem született ilyen megállapodás.

Angela Merkel német kancellár egyre nehezebb helyzetben Forrás: MTI/EPA/Markus Heine

Aztán megérkezett a lengyel cáfolat is. Artur Lompart a varsói külügyminisztérium szóvivője kijelentette: nincsenek semmilyen új megállapodások a menekültek visszafogadására az Európai Uniós országokból, ezt megerősítjük, ahogy ezt tette a Cseh Köztársaság és Magyarország is.

Délután ötkor újra tárgyalnak

Hétfő délután 17 órától tárgyal Horst Seehofer Angela Merkel kancellárral. A megbeszélést Berlinben tartják a kancellári hivatalban. Markus Söder bajor miniszterelnök időközben jelezte, hogy

a CSU készen áll a kölcsönös engedményeken alapuló megegyezésre.

Hozzátette: a CSU nem kívánja felszámolni a CDU-val közös frakciót a szövetségi parlamentben, és a CDU/CSU pártszövetségnek a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) közös kormányát sem. Merkel pedig délután kettő órakkor találkozik pártja vezetőivel egy informális megbeszélésen - írta a Bild.

Széteshet a szövetség

A német lapok hétfői számukban arról írtak, hogy Seehofer a CSU elnökségi ülésén kifejtette, a pártnak három lehetősége van:

  • meghajol a kancellár akarata előtt, aminek révén elveszíti hitelességét a választók előtt;
  • kitart törekvései mellett, ami a CDU/CSU testvérpárti szövetség felbomlásához vezet;
  • vagy pedig elfogadja az ő lemondását a pártelnöki és a miniszteri tisztségről.

Amennyiben a 68 éves Horst Seehofer valóban távozik tisztségeiből, kiesik a német politika első vonalából, mert nincs mandátuma sem a szövetségi, sem a bajor tartományi parlamentben.

A CSU azonban a későbbiekben újabb belügyminisztert javasolhat a posztra, aki könnyen lehet, hogy Seehofernél keményvonalasabb lesz. Mindez pedig a CDU/CSU szövetség szétesését jelentheti.