Zavargások törtek ki szerdára virradó éjjel a nyugat-franciaországi Nantes három migránsgettójában, ahol bevándorló hátterű fiatalok kocsikat és épületeket gyújtottak fel, miután a rendőrség lelőtt egy igazoltatásnak ellenálló migránst, aki előtte elgázolt egy rendőrt.

A rendőrség kedd este fél 9-kor megállított egy kocsit a város Breuil nevű negyedében, mert a sofőr nem volt bekötve.

A 22 éves Aboubakar F. a belügyminisztérium tájékoztatása szerint nem volt hajlandó magát igazolni, miközben a hatóságok képviselői az autó rendszáma alapján megállapították, hogy a kocsit egy kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos nyomozás miatt keresi a nantes-i bűnügyi rendőrség.

A migráns először úgy tett, mintha ki akarna szállni, de közben megpróbált elmenekülni, s tolatás közben nekiment egy rendőrnek, aki a térdén megsérült. Egy másik rendőr ekkor tüzet nyitott a sofőrre, akit a nyaki ütőerén ért a lövés, és a kórházba szállítás közben meghalt, este fél 12 körül.

Aboubakar F. a Párizshoz közeli Garges-les-Gonesse településen született, 2015. június 15-e óta elfogatóparancs volt ellene érvényben egy csoportosan elkövetett lopás miatt.

A szemtanúk szerint a férfi egy ideje Breilben, a családjánál élt. Ebben a nantes-i migránsgettóban hetek óta feszült a hangulat. Májusban többször is lövések dördültek helyi migránsbandák közötti leszámolások során, június 28-án pedig egy épületre lőttek rá, és egy ablakban egy kamasz a kezén könnyebben megsérült a szétrepedt ablaküvegtől.

Az esetet követően a kerületben megerősítették a rendőrségi készenlétet.

Az igazoltatás során meglőtt férfi halálhírét követően három városrészben, Breil mellett Malakoffban és Dervallieres törtek ki zavargások, amelyekben mintegy száz migráns hátterű fiatal vett részt.

Kiégett autó Nantes-banForrás: AFP/Sebastien Salom Gomis

A belügyminisztérium összesítése szerint nyolc épületben volt tűz, köztük egy bevásárlóközpontban, valamint több parkoló gépjármű is kiégett, s a rendőröket több helyen megdobálták.

A francia állami hírügynökségnek, az AFP-nek nyilatkozott egy Steven nevű 24 éves férfi, aki saját bevallása alapján robbanásokat is hallott a helyszínen.

Azt mondta, minden - ami látott - égett körülötte. 

Az Ouest-France regionális lap helyszíni tudósítása szerint  mintegy kétszáz rohamrendőrt, illetve csendőrt mozgósítottak a hatóságok.

Erősítés érkezett a szomszédos Rennes, Saint-Nazaire és Angers városokból is. A rend szerda hajnali 3 órára teljesen helyreállt valamennyi városrészben.

Felgyújtott autó Nantes-banForrás: AFP/Sebastien Salom Gomis

Nicole Belloubet igazságügyi miniszter az RTL rádióban nyugalomra intett mindenkit, és jelezte: vizsgálat indult, hogy a teljes átláthatóság jegyében fény derüljön a férfi halálának körülményeire.

Gérard Collomb belügyminiszter is nyugalomra intett mindenkit, és elítélte a zavargásokat.  

A Le Monde című napilap arra emlékeztetett, hogy a rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN június 26-i jelentése szerint a rendőri fegyverhasználat 2016 és 2017 között 54 százalékkal nőtt, mert a beáramló migránsok miatt megszaporodtak a bűncselekmények.Tavaly a rendőrök 394 lövést adtak le igazoltatások közben, elsősorban gépjárművek megállítása céljából. A vizsgálatok valamennyi esetet jogos önvédelemnek ismerték el.