Ausztria az Európai Unió külső határait erősítené

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió Tanácsának e félévben soros elnökeként Ausztria elő akarja mozdítani a közösség külső határvédelmét megerősítő és az embercsempészet visszaszorítását célzó intézkedések elfogadását – derül ki abból a hivatalos dokumentumból, amelyet a csütörtökön Innsbruckban tartandó, informális belügyminiszteri találkozóra állítottak össze Bécsben.
Vágólapra másolva!

Az osztrák elnökség terveit összefoglaló dokumentum szerint 2020-ra jelentősen ki kellene bővíteni az EU határvédelmi ügynökségét (Frontex), és javítani kellene az unión kívüli államokkal folytatott együttműködést a migránsok visszaküldése terén. Ezekkel a lépésekkel lehetne „fennakadást okozni az embercsempészek ügyleteiben”, és véget vetni a halálos végű földközi-tengeri átkeléseknek.

A belügyminiszteri tanácskozásra előkészített dokumentum szerint

2025-re el lehetne érni, hogy az EU képes legyen biztosítani „a teljes ellenőrzést”, és „külső határainak átfogó védelmét”.

A migránsok számára többé már nem lenne vonzó lehetőség az észak-afrikai partokon csónakokba szállni, a segítségre szorulóknak először is a származási országukban és a tranzitországokban nyújtanának támogatást. Az unió külső határain technikai ellenőrzőrendszert telepítenének, és ezzel egyidejűleg Afrikának pénzügyi támogatást és egy beruházási tervet nyújtanának.

Soros elnökként Ausztria azon fog munkálkodni, hogy a gyakorlatban is megvalósítsa a legutóbbi EU-csúcstalálkozón a menekültpolitika terén hozott döntéseket, illetve hogy elősegítse a gondolkodásmód megváltozását a migráció kérdéséről – hangsúlyozta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter.

Az innsbrucki találkozón hivatalosan nem tűzik napirendre Kickl legutóbbi indítványát, amely arra vonatkozik, hogy a jövőben ne lehessen menedékkérelmet benyújtani az EU területén. Ettől függetlenül Kickl szerint ez a „víziója” már ismert valamennyi uniós belügyminiszter számára.

A lehetséges közös uniós lépések megvitatása mellett az innsbrucki találkozón tárgyalnak esetleges kétoldalú intézkedésekről is. Szerda este már tárgyalt Horst Seehofer német és Matteo Salvini olasz belügyminiszter, csütörtök reggel pedig Kickl is csatlakozik német és olasz kollégájához egy közös reggelire.