Zsidó származása miatt támadtak meg egy filozófiaprofesszort, írja a 888.hu.

Az Amerikában élő professzor segédjével sétált egy németországi parkban a Bonni egyetemi előadása előtt, amikor egy húsz év körüli palesztin származású német férfi lépett oda hozzájuk és ütlegelni kezdte.

A migráns becsmérelte őket, leverte a kipát a professzor fejéről, és mialatt dulakodott a tanárral, azt kiabálta "ki a zsidókkal Németországból"!

A professzor segédje értesítette a rendőrséget, emiatt a pakisztáni férfi menekülőre fogta, de nem hagyták elmenekülni. Az ügy pikantériája, hogy a kiérkező rendőrök először az áldozatot fogták le, bilincselték meg, és meg is ütötték, mivel a tanár védekezésbe kezdett. A félreértés tisztázása után sikerült elfogni a támadót, aki már korábban is összetűzésbe került a hatóságokkal.

Forrás: Getty Images/2004 Getty Images/Abid Katib

A nyugat-európai zsidók Izraelbe menekülnek

Sok más kérdéssel ellentétben a baloldal véleménye az antiszemitizmus elleni harcban nem változott, de a bevándorlás támogatásával hadjáratot indítanak a zsidóság ellen. Ennek bizonyítéka, hogy a nyugat-európába tömegesen érkező muszlimok félelmet keltenek a zsidókban, akik már nem érzik magukat biztonságban, és egyre többen költöznek Izraelbe.

Tavaly 10 ezer zsidó vándorolt el Izraelbe, ebből 8 ezer Franciaországból.Ennek oka feltehetően az, hogy a legtöbb atrocitás a Franciaországban élő zsidókat éri, többnyire a szélsőséges muszlimoktól. A legnagyobb lélekszámú európai zsidó közösség Franciaországban él, melynek intézményeit, iskoláit, zsinagógáit rohamrendőrök védik a támadásoktól, mivel a 2015-ös adatok szerint a legtöbb rasszista támadás ellenük irányul az országban.
Nyugat-Európában már újjáéledt az antiszemitizmus, itt a legtöbb a zsidók és muszlimok közötti összetűzés és a zsidók elleni támadások száma.