Orbán Viktor: A magyar zsidóság biztonságban érezheti magát

NETANJAHU, Benjámin; ORBÁN Viktor
Jeruzsálem, 2018. július 19. Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök sajtónyilatkozatot tesz megbeszélésüket követően Jeruzsálemben 2018. július 19-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Magyarországon továbbra is zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben – közölte Orbán Viktor miniszterelnök Jeruzsálemben, miután találkozott Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel. A zsidó állam vezetője arról beszélt, hogy a magyar kormány ellenzi az antiszemitizmust, és a magyar zsidók félelem nélkül élnek.
Vágólapra másolva!

Azonos módon látják a 21. század néhány kérdését az izraeli miniszterelnökkel, így a biztonság, a terrorizmus elleni harc, a határvédelem kérdését és a modern kori antiszemitizmus problémáját – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Jeruzsálemben. A kormányfő Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel közösen adott sajtónyilatkozatában kiemelte: egyetértenek, hogy

a biztonság a legfontosabb kérdés, és minden nemzetnek joga van saját biztonságához,

és kötelességük, hogy a polgáraiknak megadják a biztonságot.

Orbán Viktor miniszterelnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök rengeteg kérdésben egyetértetett Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Zéró tolerancia az antiszemitizmussal

Kijelentette: Európa ma szenved a migrációtól és a terrorizmustól, és fel kell lépni e jelenségekkel szemben. Orbán Viktor közölte: a modern kori antiszemitizmus erőteljes formái jelentek meg Európában, ma olyan időket élünk, amikor Nyugat-Európában nő, Közép-Európában pedig csökken az antiszemitizmus. Magyarországon továbbra is zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben – közölte a miniszterelnök. Közölte: a zsidó származású polgárok Magyarországon a kormány védelme alatt állnak, és „büszkék vagyunk”, hogy a zsidóságát nyíltan vállaló emberek biztonságban érezhetik magukat Magyarországon.

Sokat tettünk a zsidóság kulturális újraépítése érdekében, zsinagógákat újítottunk fel, támogatjuk az oktatást – mutatott rá. Mint mondta,

készen állnak az együttműködésre az antiszemitizmus visszaszorítása érdekében.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Magyarország mindig fellép azért, hogy a nemzetközi szervezetek Izraellel szemben fair, kiegyensúlyozott és elfogulatlan módon járjanak el. A nemzetközi fórumokon továbbra is szorosan együttműködünk Izraellel – mondta.

Orbán Viktor: Zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Múzeuma lehet a magyar közösségnek

A gazdasági kapcsolatokat illetően a kormányfő közölte: a gazdasági együttműködés erős, Magyarországon 200 izraeli cég működik, ezek ötezer embernek adnak munkát, és elsősorban a modern technológiákban tevékenykednek. A miniszterelnök azzal a kéréssel fordult izraeli partneréhez, hogy támogassa a jövőre megrendezendő magyar kulturális évadot az országban. „Van mit megmutatnunk” – mondta a magyar kultúráról. Azt is kérte az izraeli kormányfőtől, hogy támogassa a magyar nyelvű közösség múzeumának létrehozását Izraelben. „Nem pénzt, csak jóindulatot és támogatást kérünk” – mondta.

Orbán Viktor emlékeztetett: izraeli kollégája tavaly többnapos látogatást tett Budapesten, ezt viszonozza most. Jelentősége van annak, hogy Izrael állam alapításának 70. évfordulóján történik ez a miniszterelnöki látogatás Izraelben – közölte. Úgy vélte, a kiemelkedően jó kétoldalú kapcsolatok részben a két miniszterelnök személyes együttműködésének köszönhető, annak, hogy mindkét ország élén patrióta kormányfő áll. Megjegyezte:

jövőre lesz a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 30. évfordulója, ezt megünnepelik.

Netanjahu: A radikális iszlám veszélyt jelent a világra Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Félelem nélkül élnek a zsidók Magyarországon

A magyar kormány ellenzi az antiszemitizmust, és a magyar zsidók félelem nélkül élnek – jelentette ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Netanjahu a két politikus által közösen adott sajtónyilatkozatban arról beszélt, hogy szép emlékei maradtak a tavalyi júliusi budapesti látogatásáról, és ezzel kapcsolatosan emlékeztetett arra, hogy Herzl Tivadar, a cionista mozgalom megalapítója is Budapesten született, és a cionizmus is a magyar fővárosból indult ki. A sajtótájékoztató helyszínén a két miniszterelnök mögött Herzl Tivadar mellszobra állt.

Netanjahu azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök látogatása nagyon fontos lépés a kétoldalú kapcsolatokban, és

Orbán Viktor a visegrádi országokat is képviseli.

Az izraeli miniszterelnök közölte: sok lehetőséget lát a kétoldalú üzleti kapcsolatok fejlesztésében. Benjamin Netanjahu arról is beszélt, hogy a radikális iszlám veszélyt jelent a világra, az iszlám világban pedig Irán a legnagyobb ellenség.

Igaz barát

Netanjahu emlékeztetett arra, hogy budapesti látogatásakor Orbán Viktor, Izrael "igaz barátja" az antiszemitizmus elleni harc fontosságáról beszélt. "Az antiszemitizmus évezredeken keresztül sorscsapás volt a zsidók számára, és szörnyű tragédiákat okozott, és köztük a legnagyobb tragédia a húszadik században a holokauszt volt" - hangoztatta Netanjahu.

Az antiszemitizmus ellen folyamatosan, megalkuvás nélkül és egyértelműen harcolni kell,

és ezzel összefüggésben Netanjahu emlékeztetett arra, hogy Magyarország támogatta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának állásfoglalását az antiszemitizmus elítéléséről.

Benjámin Netanjahu köszönetet mondott Orbán Viktornak Izrael védelmezéséért Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány tízmilliárd forintot szánt a zsinagógák felújítására, és amikor márciusban a magyar miniszterelnök - Aleksandar Vucic szerb elnökkel együtt - felavatta a felújított szabadkai zsinagógát, azt hangoztatta, Magyarország köteles szavatolni azt, hogy a zsidók félelem nélkül éljenek az országban, és szabadon gyakorolhassák a vallásukat. "Ezek a cselekedetek jó irányba mutatnak, és ennek folytatására bátorítjuk minden barátunkat Európa-szerte, világszerte" - mondta az izraeli miniszterelnök.

Köszönetet mondott az izraeli kormányfő

Netanjahu megjegyezte, hogy Izrael és Magyarország nem nagy országok, de "nagyok a törekvéseikben, tehetségben és szellemi képességeiben". Hatalmas lehetőségek rejlenek a magyar és az izraeli gazdasági együttműködésben, és a két ország már most is számos ágazatban együttműködik.

Netanjanu köszönetet mondott Orbán Viktornak Izrael védelmezéséért. Mint fogalmazott: nagyra becsüli azt, hogy Budapest újra és újra kiállt Izrael mellett nemzetközi fórumokon.

Az izraeli külpolitika fontos célja a kapcsolatok megváltoztatása nemcsak kétoldalú viszonylatban, hanem változtatni akar azon is, ahogyan kezelik Izraelt a nemzetközi szervezetekben.

Netanjahu köszönetet mondott azért, hogy ebben Magyarország sokszor élenjáró szerepet vállalt. Méltatta azt is, hogy Magyarország vendéglátója volt a visegrádi országok és Izrael tavalyi júliusi csúcstalálkozójának. Netanjahu fontosnak nevezte Izrael és a visegrádi országok kapcsolatát, amelyet Izrael a jövőben erősíteni akar. Nem zárta ki, hogy már az idén sor kerül Jeruzsálemben Izrael és a V4-ek újabb csúcstalálkozójára.