Meghalt az Iszlám Állam egyiptomi ágának egyik vezetője

Vágólapra másolva!
Meghalt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik helyi vezetője az egyiptomi Sínai-félszigeten. Ezt a terrorcsoport jelentette be vasárnap a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson.
Vágólapra másolva!

A dzsihadisták vezetőjüket Abu Dzsafár al-Makdesziként azonosították, az üzenetküldő szolgáltatáson egy mosolygó, szakállas férfit ábrázoló, „A mártírok karavánja” felirattal ellátott képpel jelentették be halálát. „Abu Dzsafár al-Makdeszi testvér, Isten fogadja be” – írták. Azt nem részletezték, hogy a Gázai övezethez közeli, a Földközi-tenger partján fekvő Sejk Zuvaid városban tevékenykedő dzsihadisták vezetője mikor és hogyan halt meg.

A Sínai-félszigeten azóta szaporodtak el a terrorcselekmények, hogy a mára már betiltott Muzulmán Testvériséghez tartozó, demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi államfőt 2013-ban a hadsereg elmozdította a hatalomból. A térségben ezt követően fegyveres harcot indító iszlamista szervezet 2014-ben hűséget fogadott az Iszlám Államnak, felvette a Vilájat Sínai (Sínai Tartomány) nevet, és támadásaiban azóta több száz egyiptomi katonával és rendőrrel végzett.

Az egyiptomi fegyveres erők azóta számos műveletet hajtottak végre a térségben, februárban elindítottak egy újabb, nagyszabású terrorellenes akciót, melynek keretében már több mint 300 feltételezett szélsőségest öltek meg, és 27 katonát vesztettek.