Több száz embert sodorhatott el a víz a gátszakadás után Laoszban

Átszakadt egy vízerőmű gátja Laoszban, több száz ember eltűnt
Vágólapra másolva!
Eddig 19 holttestet találtak az átszakadt egy vízerőmű gátjánál. A víz több falut is elsodort, 6000 ember veszítette el az otthonát. 
Vágólapra másolva!

Szepian-Sze Nam Noj erőmű gátja hétfő este szakadt át. Körülbelül ötmilliárd köbméter víz zúdult ki a tározóból.

Az ár ellepett hat falut, ahol több mint 1300 háztartásában hétezer ember élt a katasztrófa előtt. A térségben nagy területek állnak víz alatt.

Egyes lakosokat kimenekítettek, de

ezrek maradtak még lakhelyükön,

miközben a folyamatos monszunesők miatt folyamatosan emelkedik a víz szintje - számolt be a Laotian Times című napilap.

Forrás: Laos/twitter

A helyiek a tartományi irodánál próbálnak meg segítséget kérni, míg mások a közeli iskolákban találtak menedékre. A térségben katonák osztanak élelmet, akikhez Thaiföldről kutatómentők csatlakoztak.

Mun Dzse In dél-koreai elnök szerdán elrendelte, hogy induljon el egy mentőcsapat Laoszba. Utasítást adott egyúttal arra, hogy a kormány jelentős támogatást nyújtson a mentéshez.

Egyelőre nem tudni, miért szakadt át a gát

A dél-koreai Sk Engineering and Construction nevű cég a vízierőművet építő konzorcium egyik tagja. A laoszi sajtó azt sugallta, hogy a konzorcium által épített tartalék tározó gátjának szakadása vezetett a katasztrófához, míg a dél-koreai vállalat kitart amellett, hogy a nagy mennyiségű víz átbukott a gát koszorúján és ez vezetett a létesítmény részleges összeomlásához.

A dél-koreai államfő ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a felelősöket ráér megtalálni, most a mentés jelenti a legfőbb feladatot.

A Szepian-Sze Nam Noj erőművet 2013-ban kezdték el építeni, 90 százalékban kész - állította a konzorcium thaiföldi tagja, a Ratchburi Holding az egymilliárd dolláros közös beruházásról.