Izraeli erők zavargó palesztinokat távolítottak el az al-Aksza mecsettől

Vágólapra másolva!
Az izraeli rendfenntartó erők hangbombákkal, erőszakkal távolították el a palesztinokat az al-Aksza mecset melletti Mecsetek teréről, miután zavargások törtek ki a pénteki muzulmán ima után, és a palesztinok kövekkel dobálóztak - jelentette az izraeli katonai rádió. Az izraeli egyenruhások megrohamozták a muszlim vallás harmadik legszentebb helyét, az al-Aksza mecsetet, és behatolva az imaházba ott is letartóztattak több bemenekült palesztint.
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem tudni, hogy a mecsetben történtek-e tettlegességek.

A rádió értesülése szerint négy rendőr könnyebben megsebesült a kődobálás következtében. Az izraeli egyenruhások erőszakkal, tömegoszlató fegyverek, köztük hangbombák bevetésével távolították el a palesztinokat a pénteki ima végeztével a térről.

A pénteki jeruzsálemi zavargások miatt huszonnégy palesztint vettek őrizetbe.

Palesztin források több könnyebb sebesültről is beszámoltak a tömegoszlatást követően.

- jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök a történtekre reagálva. A The Times of Israel című angol nyelvű honlap szerint a detektoros kapuk eltávolításának egy éves évfordulójáról emlékeztek meg a palesztinok az ima után kitört zavargásokkal.

- nyilatkozta az izraeli rendőrség szóvivője. Az izraeli katonai rádió szerint az izraeli biztonságiak elfogtak és kihallgatásra vittek be több, a lázongásban részt vevő palesztin fiatalt, akik előtte a mecsetben barikádozták el magukat.

Palesztin források szerint a beléptető kapuk leszerelésének első évfordulóját ünnepelték az arabul Haram al-Sarifnak nevezett téren. Az izraeli rendőrség tavaly nyáron egy merénylet után detektoros kapukat próbált a mecsetekhez vezető utakhoz telepíteni, de a tiltakozó tüntetések hatására később felszámolták az új biztonsági rendszabályokat.

A Gázai övezetben tartott újabb, pénteki tüntetéseken két palesztin vesztette életét az izraeli katonák lövéseitől.

A gázai egészségügyi minisztérium szerint egy 14 éves fiút és egy 43 férfit lőttek agyon.


Március vége óta rendszeresek a tüntetések a gázai-izraeli határnál, ahol palesztinok ezrei tiltakoznak az övezet blokádja és az egykori palesztin területek elvesztése ellen. A palesztin egészségügyi minisztérium szerint legkevesebb 156 palesztin vesztette életét, és 14 ezer sebesült meg ezeken a tüntetéseken.