Hazugságon bukott le Macron: óriási lakást adott szadista testőrének

MACRON, Emmanuel
2017. június 17-én Le Touquet-ben készített kép Emmanuel Macron francia elnökről (j) és kabinetjének biztonságért felelős helyettes vezetőjéről, Alexandre Benalláról (b). Egy 2018. július 18-án nyilvánosságra került videofelvételen Benalla látható, ahogy rendőrségi rohamsisakban egy tüntető diákot bántalmaz 2018. május 1-jén.
Vágólapra másolva!
Emmanuel Macron francia elnök hazudott arról, hogy Alexandre Benalla, a szadista főtestőre hol lakott – írta a Canard Enchaine francia hetilap. Az elnök egy videóban azt állította, hogy Benalla nem kapott tőle egy 300 négyzetméteres lakást, azonban a volt főtestőr vagyonnyilatkozata lebuktatta. A Macron Watergate-botrányaként emlegetett ügyben az is kiderült, hogy Benalla egy ismert radikális muszlim vezető unokatestvérének, egy iraki sejknek is dolgozott.
Vágólapra másolva!

A francia Canard Enchaine francia hetilap e heti számában további részletek jelentek meg a Benalla-ügyről.

A lap azonnal megcáfolta Macron előző napi állítását a Benallának kiutalt lakással kapcsolatban. A francia elnök július 24-én, párthívei körében forgatott videójában tagadta, hogy Benalla 300 négyzetméteres lakást kapott volna tőle az úgynevezett Alma-házban.

Emmanuel Macron egyre nagyobb bajban van volt főtestőre ügyei és saját hazugságai miatt Forrás: MTI/EPA/Etienne Laurent

Benalla vagyonnyilatkozata buktatta le az elnököt

A Canard Enchaine most nyilvánosságra hozta Benalla adóbevallásának azt a részét, amelyben maga nyilatkozik arról, hogy a quai Branly 11 sz. alatt levő házban lakik. Ez az épület – Franciaországban ez közismert – az Élysée-palota egyik „megtoldása”, 300 négyzetméter, és csak Alma néven emlegetik a párizsiak. Eddig arról volt híres, hogy Francois Mitterand ott szállásolta el illegális, titkos családját.

A közvélemény csak akkor szerzett erről tudomást, amikor Mazarine Pingeot, Mitterand törvénytelen és eltitkolt lánya erről vallott.

Most Benalla saját maga tünteti fel ezt a címet lakhelyeként, vagyis Macron hazudott.

Mindenhez hozzáférése volt

A lap kiderítette azt is, hogy a május elsejei tüntetésen diákokat bántalmazó Alexandre Benalla hihetetlenül erős befolyással rendelkezett a biztonsági szerveknél. Egy rendőrnyomozó szerint

Rendszeresen látták a parancsnoki irodában, szinte mindenütt jelen volt, és ez arra utalt, hogy a legmagasabb rendőri hierarchiához tartozik. Ezt egyébként maga a belügyminiszter, Gérard Collomb is elismerte.

Benalla a válogatott buszát is visszatartotta

A hetilap által nyilvánosságra hozott harmadik megdöbbentő információ, hogy a világbajnok francia válogatott párizsi hazatérésekor Macron megbízta az egyik emberét azzal, hogy

tartsa fel a válogatott buszát, csak azért, hogy éppen az esti híradó alatt érjenek az Élysée-palotához, így főműsoridőben, élőben tudják közvetíteni a televíziók, ahogy fogadja őket.

A Concorde téren mintegy 300 000 dühös szurkoló várakozott, akik felháborodtak, hogy nem tudják megünnepelni a csapatot. Benalla ekkor parancsot adott egy rendőrtisztnek, hogy a teret ürítsék ki. A tiszt először ezt megtagadta, de végül mégis végrehajtotta Macron testőrparancsnokának utasítását.

Macron négy pontban tagadta az elterjedt híreket. Állításaiból az egyik (az, hogy Benalla nem lakott egy tőle kapott 300 négyzetméteres lakásban) azonnal megdőlt. A három másik állítás:

- Benalla nem tudja az atomkódot.

- Benalla nem keresett 10 000 eurót.

- Benalla soha nem volt Macron szeretője.

Kérdés, melyik dől meg ezek közül legközelebb.

Muszlim sejknek is dolgozott Benalla

Mint arról korábban beszámoltunk, a Le Figaro újságírója, Georges Malbrunot 2017 márciusában, néhány héttel a francia elnökválasztási kampány előtt interjút készített Jamal al-Dhari iraki sejkkel, akinek testvére ismert iszlamista, A beszélgetésre a párizsi Ritz hotelben került sor. Malbrunot meglepetésére megjelent egy számára ismeretlen férfi is a beszélgetésen, aki a sejk biztonsági embereként mutatkozott be. Amikor kérte, hogy igazolja magát, kiderült, hogy Macron mozgalmának, az En Marche-nak a biztonsági igazgatója, és Alexandre Benallának hívták.