Felnégyelte Nyerges Attilát a kornyikáló aktivista

Vágólapra másolva!
A Figyelő című hetilap tett közzé szerkesztőségi állásfoglalást. Nem véletlenül: az egykori Simicska-féle Hír TV állandó vendége, a Soros Györgyhöz köthető Hallgatói Hálózat alapítója, magát feministának tartó aktivista ugyanis Instagramján felnégyelte az Ismerős Arcok nevű zenekar vezetőjének, Nyerges Attilának az arcképét, ami a Figyelő címlapján volt. És ezt írta oda: statement, vagyis állásfoglalás. Ha lefordítjuk, az aktivista nyilvánvalóan azt akarta kifejezni: a Nélküled című dalával is a magyarság összetartásáért harcoló Nyerges Attilát – ha csak szimbolikusan is – meg kellene semmisíteni. A Figyelő-interjúban Nyerges Attila egyébként fundamentalista liberálisokról is beszél. Talán nem véletlenül.
Vágólapra másolva!

Az aktivista egyébként először akkor vált közismertté, amikor arról beszélt egy tévéműsorban: ha Európa iszlám lesz, az sem nagy baj. Később azon elmélkedett, hogy kizárt, hogy a migránsokkal terroristák is érkeznének Európába.

Végképp nevetségessé pedig tavasszal vált. A harmadik kétharmad után, az ellenzék katasztrofális vereségét követően voltak ugyanis, akik infantilis módon nem tudták elviselni a választók akaratát. Az egyik ilyen tüntetésen Nyerges Attila felnégyelője volt a szónok, de feltűnést nem pusztán azzal keltett, hogy csacsiságokat mondott, hanem azzal, hogy valami elképesztő módon elénekelt egy népdalt. Az éneklést persze idézőjelbe kell tenni, sőt, bár nem túlságosan szép kifejezés, de kénytelenek vagyunk azt mondani: kornyikált. Hallgassák meg a produkciót!

A Figyelő – és minden normális, jóérzésű ember – azt várja, hogy az aktivista kérjen bocsánatot Nyerges Attilától.