350%-kal nőtt a Spanyolországba érkező migránsok száma a szocialista kormány miatt

Ceuta, 2018. július 26. Európába igyekvő fekete-afrikai illegális bevándorlókat felügyel egy spanyol rendőrök, miután a migránsok Marokkóból átjutottak a határkerítésen a spanyol fennhatóságú Ceutába 2018. július 26-án. Hajnalban mintegy 400 migráns szökött át a határkerítésen a Gibraltári-szorosnál levő észak-afrikai spanyol enklávéba az emberáradatot feltartóztató spanyol és marokkói biztonsági erők igyekezete ellenére. Az illegális határátlépés során legkevesebb tizenkét spanyol polgárőr és öt határsértő megsebesült. (MTI/EPA/Reduan)
Vágólapra másolva!
Egy év leforgása alatt 350%-kal nőtt a Spanyolországba érkező migránsok száma, míg Olaszországba ez idő alatt 80%-kal csökkent. A balkáni útvonalon is megélénkült a migráció, Görögországba 50%-kal többen jöttek.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezetének (IOM) a legfrissebb adatai alapján 2018. január 1. és július 29. között 57 571 illegális bevándorló érkezett az Európai Unió területére, a tavalyi év ugyanezen időszakában pedig 112 375.

Míg Olaszországba 2017 első félévében 94 806 migráns jött, addig idén csak 18 392, ami 80,6%-os csökkenést jelent.

Migránsok az egyik marokkói spanyol enkláve, Ceuta mellett emelt határkerítés körül Forrás: MTI/EPA/EFE/Reduan

A jelentős csökkenés a bevándorlásellenes belügyminiszter, Matteo Salvini lépéseinek köszönhető.

Spanyolországba „hála" az erősen bevándorláspárti Pedro Sánchez új szocialista miniszterelnök intézkedéseinek

22 858 migráns érkezett, szemben a tavalyi 6513-al. Ez 350%-os emelkedést jelent!

Idén csak július 25. és 29. között 1866 illegális bevándorló lépett spanyol felségterületre.

Görögországba 15 970 migráns jött 2018 első félévében, szemben a tavalyi 10 783-al.

Így nagyjából 50%-os emelkedésről beszélhetünk.

A tendenciákat figyelembe véve az Európai Unióba irányuló illegális bevándorlás a jövőben is nőni fog, elsősorban Spanyolország és Görögország felől érkezhetnek tömegesen a migránsok.