Többen meghaltak a zimbabwei ellenzéki tűntetéseken kitört összecsapásokban

MUGABE, Robert Gabriel; MNANGAGWA, Emmerson
Harare, 2018. augusztus 1. Ellenzéki tüntetők és rendőrök összecsapása Hararéban 2018. augusztus 1-jén. A zimbabwei választási bizottság (ZEC) által közzétett részleges eredmények szerint az Emmerson Mnangagwa elnök vezette ZANU-PF kormánypárt többséget szerzett a parlamentben a zimbabwei választáson és 109 mandátummal már most többséggel rendelkezik az új parlamentben. A Nelson Chamisa vezette Mozgalom a Demokratikus Változásért ellenzéki pártnak eddig 41 helyet sikerült megszereznie. További 58 mandátum sorsa még nem dőlt el. Ez volt az első választás az afrikai országban azóta, hogy a hadsereg átvette a hatalmat Robert Mugabe elnöktől 2017-ben. (MTI/EPA/Yeshiel Panchia)
Vágólapra másolva!
Legkevesebb három ember meghalt szerdán Zimbabwe fővárosában, Hararéban a részleges választási eredmények közzétételét követően kitört ellenzéki tűntetéseken a biztonsági erők és aktivisták összecsapásaiban - jelentették hírügynökségek.
Vágólapra másolva!

A rendőrök mellett kivezényelték a zimbabwei hadsereget is a tiltakozó akciók feloszlatására.
Ziyambi Ziyambi zimbabwei igazságügyi miniszter az ENCA televíziónak nyilatkozva elmondta: a katonákat a béke és nyugalom helyreállítása és az erőszakos tömeg feloszlatása érdekében vezényelték ki.

A hadsereg a rendőrséget támogatja" - biztosított mindenkit Ziyambi.
Hozzátette, hogy nincsenek információi arról, hogy a katonák bárkit megsebesítettek volna.

Ellenzéki tüntetők és rendőrök összecsapása Hararéban 2018. augusztus 1-jén. Forrás: MTI/EPA/Yeshiel Panchia

Tendai Biti ellenzéki vezető arról számolt be, hogy

eddig hat olyan emberről tudnak, akit meglőttek, kettő közülük meghalt.

A tüntetők ellen könnygázt és vízágyúkat vetettek be. Az utcákon páncélozott csapatszállítók voltak láthatóak, Harare egén pedig egy katonai helikopter körözött.

A zimbabwei választási bizottság (ZEC) által közzétett részleges eredmények szerint

az Emmerson Mnangagwa elnök vezette ZANU-PF kormánypárt többséget szerzett a parlamentben a zimbabwei választáson

és 109 mandátummal már most többséggel rendelkezik az új parlamentben. A Nelson Chamisa vezette Mozgalom a Demokratikus Változásért ellenzéki pártnak eddig 41 helyet sikerült megszereznie. További 58 mandátum sorsa még nem dőlt el. Ez volt az első választás az afrikai országban azóta, hogy a hadsereg átvette a hatalmat Robert Mugabe elnöktől 2017-ben.