Most egy finn aktivista hisztériázott a repülőn egy kitoloncolt migránsért

Vágólapra másolva!
Egy bolond százat csinál. Nemrég beszámoltunk arról, hogy Svédországban egy egyetemista nem volt hajlandó leülni a repülőn – késleltetve ezzel a felszállást – addig, amíg egy jogerősen kiutasított migráns tartózkodott a gépen. Az egyetemista lány így tiltakozott a bevándorló kiutasítása ellen. Utóbb kiderült, hogy az afgán migránst korábban erőszakos bűncselekményért ítélték el. Most Finnországban történt hasonló eset, amikor a Zöld Párt jogtanácsosa, Aino Pennanen akadályozta meg hasonló módon egy repülő felszállását, és késleltette is azt.
Vágólapra másolva!

A finnországi esetben is egy jogerősen elbírált menedékkérelmet követően került kiutasításra egy migráns, azonban az értetlen zöldpárti jogtanácsos ennek ellenére azt követelte a pilótától, hogy ne szálljon fel a géppel, amíg fent van a jogszerűen kiutasított bevándorló.

A zavarodott nőt a rendőröknek kellett lekísérnie a repülőről. A nő élőben közvetítette „hősies” tettét a Facebookon, azaz amíg a bohóckodása miatt a többi utas sem tudott időben elindulni az útjára.

A finn külügyminiszter a fenti botrányra reagálva elmondta: