Már 140-nél is több halott van a földrengés után

Földrengés
Denpasar, 2018. augusztus 6. Az előző napi földrengéstől megrongálódott bevásárlóközpont romjait takarítják munkások az indonéziai Bali szigetén levő Denpasarban 2018. augusztus 6-án. A 7-es erősségű földmozgás epicentrumát a szomszédos Lombok-szigeten mérték 10,5 kilométeres mélységben. A természeti katasztrófában legkevesebb 82 ember életét vesztette. (MTI/AP/Firdia Lisnawati)
Vágólapra másolva!
Hétfőre 142-re emelkedett az indonéziai földrengés halálos áldozatainak száma. A 7-es erősségű földrengés óriási pusztítást végzett a turisták körében különösen népszerű Bali szigeténél. 
Vágólapra másolva!

A földrengés helyi idő szerint vasárnap 11 óra körül rázta meg a Bali melletti Lombok szigetét, a geológusok a földmozgás epicentrumát 10,5 kilométeres mélységben mérték. A BBC összefoglaló cikke szerint

több mint 130 utórengést mértek tegnap óta,

ami jelentősen megrongálta a környékbeli épületeket, több lakóház lakhatatlanná és életveszélyessé vált.

Rövid ideig szökőárriadó is érvényben volt a térségben vasárnap.

Az előző napi földrengéstől megrongálódott bevásárlóközpont romjait takarítják munkások az indonéziai Bali szigetén levő Denpasarban Forrás: MTI/EPA/Made Nagi

A mentőcsapatok továbbra is keresik a túlélőket a romok alatt,

az áldozatok száma valószínűleg tovább fog emelkedni

- mondta Sutopo Purwo Nugroho katasztrófavédelmi szóvivő.

Lombok és Bali több millió ember otthona, a népszerű turistaparadicsomba pedig évente több millió külföldi látogat.

Az utcára vitték a betegeket és a sebesülteket, mert a földrengés miatt nem volt áram Forrás: MTI/EPA/Made Nagi

Az indonéziai katasztrófavédelmi ügynökség szóvivője azt mondta,

a pusztítás Lombok fővárosában, Mataramban a legnagyobb,

ahol a házak könnyű szerkezetű anyagokból épültek, és nem állták ki a rengést. A főváros több pontján áramkimaradás volt, a betegeket és sérülteket ezért a kórházakból az utcára vitték és ott látták el.

- mondta egy férfi a BBC-nek a Baliban tapasztaltakról.

A Lombok partjai mentén található Gili szigetéről - amely népszerű a búvárok körében -

1000 turistát kellett evakuálni.

A fotók alapján lassan és nehézkesen zajlott a kitelepítés, ugyanis kevés mentőhajót tudtak bevetni erre a feladatra.

A bali repülőtér is megrongálódott a földrengésben, de ez nem befolyásolja a légi forgalmat. A reptéren hosszú sorok kígyóznak, mert a földrengés után számos turista úgy döntött, korábban befejezi indonéziai nyaralását.

Legutóbb július 29-én volt földrengés Indonéziában, ugyancsak Lombok szigetén. Akkor 10 ember halt meg, 40-en pedig megsérültek a 4.6-os erősségű földrengésben. Indonéziában gyakori a földrengés, mivel az ország szeizmikusan aktív zóna, az úgynevezett Tűzgyűrű felett helyezkedik el.