Elfogtak hét iszlamistát, akik zsoldosként harcoltak Szíriában

Vágólapra másolva!
A macedón hatóságok kedden nemzetközi elfogatóparancs alapján fogták el a 23 és 41 év közötti férfiakat. 
Vágólapra másolva!

A macedón terrorellenes törvény

tiltja a külföldi harcokban való részvételt.

A jogszabály 10 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azokat, akik külföldi katonai, félkatonai vagy rendőri egységekhez csatlakozva zsoldosként vesznek részt bármilyen összetűzésben Macedónia területén kívül. Emellett bünteti azokat is, akik a harcokban való részvételre buzdítanak vagy toboroznak másokat.

A nyugat-balkáni országokból több százan – a legtöbben Bosznia-Hercegovinából és Koszovóból –

csatlakoztak az Iszlám Állam szíriai és iraki harcosaihoz

2012 óta, ám a hatóságok információi szerint 2016 óta nem indultak útnak harcosok a térségből. Ennek egyik oka az, hogy az érintett országok szigorítottak a vonatkozó törvényeiken.

Hivatalos becslések szerint Macedóniából 130-an csatlakoztak a szíriai és az iraki harcokhoz, legalább egy tucatnyian életüket vesztették, többen pedig visszatértek szülőföldjükre.