Először az anyjával végzett, majd az apját is lelőtte a kamasz lány

Vágólapra másolva!
Erőszakos filmek, zenék és egy videó, amint a gyilkos fegyverrel táncol: ezeket találták a nyomozók annál a 15 éves lánynál, aki vasárnap lelőtte az anyját és az apját is. A lány nagybátyja szerint az apját azért gyilkolta meg, mert a férfi erőszakoskodott vele. Hogy miért végzett az anyjával, azt nem tudni. 
Vágólapra másolva!

A Kansas Cityben élő Daejona Holmes rendszeresen nézett olyan filmeket az interneten, amelyekben gyerekek a saját szüleikkel végeznek változatos módszerekkel. Olyan zenéket is hallgatott, amik arról szóltak, hogy holtan akarja látni az apját - írja a Metro.

A 15 éves lány először az anyjára lőtt rá kétszer, majd az apjára háromszor.

Mindkét szülő belehalt a sérüléseibe. A lány a rendőröknek azt mondta, hogy rablók gyilkolták meg a szüleit, de a későbbi kihallgatása során már azt állította, hogy

az apja lőtte le az anyját, majd átadta neki a fegyvert, hogy vele is végezzen.

A nyomozók viszont találtak egy videót, amelyből kiderült, hogy ki az igazi gyilkos. A fiatal lány a telefonjával felvette, hogy fegyverrel a kezében táncol a szobájában. Nagybátyja elmondta a rendőröknek, hogy a lánnyal évekig erőszakoskodott az apa, aki a feleségét sem kímélte. Ez lehetett a kamaszlány indítéka.