Migránsoknak papírt hamisító bűnbandát számolt fel a rendőrség Görögországban

Vágólapra másolva!
Hamis útleveleket és úti okmányokat előállító bandát számolt fel a rendőrség Görögországban – közölték a dél-európai ország hatóságai. A hamis okmányokat migránsoknak adták el, akik így próbáltak más európai országokba továbbutazni.
Vágólapra másolva!

A görög rendőrség nem hozta nyilvánosságra az akció során letartóztatott hat gyanúsított nevét és nemzetiségét.

Azt elárulta viszont, hogy

– tudatta a dpa német hírügynökség.

A bűnbanda minden egyes hamis okmányért 5-8 ezer eurót (1,6-2,5 millió forintot) kaszált.

Az utóbbi hónapokban több száz migránst vettek őrizetbe Görögországban és Németországban, mert hamis okmányokkal utaztak.

A görög rendőrség július végi tájékoztatása szerint

és más nyugat- és közép-európai országokba tartó légi járatokra felszállni Kréta repülőterein.

A görögországi turista időszak alatt nem ritka, hogy

a rendőrség hamis okmányokat birtokló migránsokat fog el.

Az embercsempészek jól jövedelmező üzletet csináltak az okmányhamisításból, mióta az Európába irányuló balkáni migránsútvonalat lezárták.