Újabb földrengés Indonéziában

Indonéz földrengés, GALÉRIA
Az előző napi földrengéstől megrongálódott bevásárlóközpont romjait takarítják munkások az indonéziai Bali szigetén levő Denpasarban 2018. augusztus 6-án
Vágólapra másolva!
Újabb erős földrengés rázta meg Lombok szigetét Indonéziában: a halálos áldozatok száma tovább nőtt, és egyre kevesebb az esély arra, hogy túlélőket találjanak a romok alatt.
Vágólapra másolva!

Vasárnap egy 6,9-es erősségű földrengés történt a szigeten, az áldozatok száma csütörtökre már 319-re emelkedett, legalább 1400-ra nőtt a súlyos sérültek száma,

és 156 ezren voltak kénytelenek elhagyni otthonukat.

Szemtanúk a Reutersnek elmondták, hogy a csütörtöki, 6,2-es erősségű utórengés miatt az emberek pánikszerűen menekültek az utcára, és épületek dőltek romba.

A vasárnapi katasztrófa rendkívül pusztító volt, a 4700 négyzetkilométer területű szigeten egész falvak néptelenedtek el. Egyes helyekre a mentők négy napja nem jutottak el, házak tízezrei dőltek romba, és

egyre kisebb az esély, hogy túlélőket találjanak.

Kattintson a képre, és galéria nyílik!

Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA
Indonéz földrengés, GALÉRIA

A helyi hatóságok, a központi kormány és civil szervezetek szervezik a mentést, de bizonyos körzeteket – a sziget északi és keleti részeiben, amelyek közel estek a rengés epicentrumához – a megrongálódott utak miatt nehéz elérni.

Az indonéz vöröskereszt ezért tíz „mozgó” orvosi rendelőt telepített a sziget északi részére. Az indonéziai hatóságok elmondták, hogy nagy szükség van egészségügyi dolgozókra, illetve élelmiszerekre és gyógyszerekre a katasztrófa sújtotta területeken.