Ezrek tüntettek Nicaraguában

Vágólapra másolva!
Több ezer ember gyűlt össze szombaton Managuában és Nicaragua más városaiban, hogy az április óta tartó, 300 életet követelő tiltakozásokon letartóztatott emberek szabadon bocsátását követeljék.
Vágólapra másolva!

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a managuai tiltakozáson csak kisebb incidensek voltak az arcukat jobbára eltakaró tiltakozók és a rendfenntartó erők között.

A fogvatartottak, akik elengedését követelik, többnyire diákszervezetek vezetői, földművesek vagy civil szervezetek aktivistái, akiket a hatóságok terrorizmussal vagy szervezett bűnözéssel vádolnak.
„A politikai foglyokért vonultunk utcára, hogy a szabadon engedésüket követeljük” – mondta az AFP-nek az egyik szervező, aki szintén kendővel takarta el az arcát. „Ez a kormány úgy döntött, hogy elnyomja a diákságot. Azért jöttünk, hogy közöljük a kormánnyal, takarodnia kell” – tette hozzá.

León, Juigalpa és Matagalpa városában is volt tiltakozás. Matagalpában kormányhű fegyveresek rálőttek a tömegre, de nem tudni, vannak-e áldozatok.

Nicaraguában áprilisban kezdődtek tüntetések, akkor még csak a kormány társadalombiztosítási tervei, a bejelentett nyugdíjcsökkentés és nyugdíjkorhatár-emelés ellen. Bár erről a kormányzat azóta letett, a tiltakozók most már a 11 éve hatalmon lévő Daniel Ortega elnök távozását követelik. Korrupcióval és nepotizmussal vádolják Ortegát, aki szerintük feleségével, Rosario Murillo alelnökkel együtt diktatúrát épített ki a latin-amerikai országban.