Lövöldözéssel zárult a karibi fesztivál

Horizontal
Véres utcát hagytak maguk után
Vágólapra másolva!
Többen kórházba kerültek egy manchesteri karibi karnevál utáni lövöldözésben – közölte az angliai nagyváros rendőrsége vasárnap.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint tíz embert ápolnak kórházban, „kisebb vagy súlyosabb sérülésekkel, de egyikük állapota sem tűnik életveszélyesnek”.

A rendőröket vasárnap hajnalban riasztották Manchester Moss Side nevű kerületébe, ahol nem sokkal korábban értek véget a karibi karnevál szombati programjai.

Véres utcát hagytak maguk után Forrás: AFP/Oli Scarff

A rendőrség további részleteket nem közölt, hozzátette viszont, hogy a következő napokban növelni fogják a környéken szolgálatot teljesítő járőrök számát az ott lakók megnyugtatására.

Moss Side régebben meglehetősen rossz hírű kerülete volt Manchesternek, az utóbbi években azonban jelentős erőfeszítéseket tettek imázsának javítására.