Nézze meg, hogy vigyorgott a nő, miután karddal támadt a szerelmére

Vágólapra másolva!
Valószínűleg kevés olyan rendőrségi fotó készült, ahol a frissen letartóztatott személy ilyen önfeledten vigyorog. Főleg nem olyan bűncselekmény esetében, amely során karddal támadtak valakire és súlyosan megsebesítették. A dologra valószínűleg az elszívott nagy mennyiségű marihuána lehet a magyarázat.
Vágólapra másolva!

Az USA Nebraska állámának Lincoln nevű városában szerda este Ivy Moore és vele együtt élő barátja összekaptak valamin. A veszekedés eldurvult és a 26 éves nő felszólította a barátját, hogy hagyja el a lakását.

A férfi elkezdte összeszedni a holmiját, de közben a felbőszült Ivy Moore a barát kardjával nekitámadt.

A férfi védekezésül maga elé kapta a kezét, súlyosan megsérült.

A karddal vagdalkozó Ivy Moore végig nagyon vidám volt a letartóztatása során Forrás: Lancaster megyei rendőrség

Ivy Moore maga hívta ki a rendőröket, akiket meglehetősen véres látvány fogadott a lakásban. A nőt letartóztatták, a férfit pedig a sürgősségire vitték, ahol összevarrták a sebét. Ivy Moore feltűnően vidáman viselkedett mindvégig, a szokásos rendőrségi fotózásnál belemosolygott a fényképezőgépbe. A Fox News tudósítása szerint

a rendőrök marihuánát találtak Ivy Moore lakásán,

és megállapították, hogy ő és a barátja is erősen módosult tudatállapotban voltak az incidens során.